Ugandában az ebolajárvány miatt éjszakai kijárási tilalmat és a fertőzés gócpontjának számító, központi fekvésű Mubende és Kassanda körzetre vonatkozó zárlatot rendeltek el. Ezt Yoweri Museveni ugandai elnök maga jelentette be, aki közölte azt is, hogy eddig 19 halálos áldozatot követelt a kór.
A fertőzés terjedésének megfékezésére emelett bezárják az ima- és szórakozóhelyeket is. A szombaton bejelentett intézkedések haladéktalanul életbe léptek és egyelőre 21 napig lesznek hatályban.
Az ugandai hatóságok szeptember 20-án jelentették be az ebola megjelenését az országban. Akkor egy 24 éves férfinál mutatták ki a fertőzést; a vírus ritka szudáni variánsát. Az első áldozat az ország középső részén található Mubende régióban élt.
Ugandában korábban már több alkalommal pusztított az ebola: 2000-ben több száz ember halt bele a vérzéses lázzal járó betegségbe, amelyet vírusfertőzés okoz. Átlagosan a fertőzöttek mintegy fele hal meg a betegség következtében.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás