Egyre drágább lesz az Egyesült Államokba utazni a külföldi turisták számára, mivel kétszeresére emelik a beutazási ESTA-t.
Az Amerikába látogatóknak az ország legközelebbi szövetségesei közül hamarosan magasabb díjakat kell fizetniük, amelyeket a Donald Trump-féle adminisztráció „Egy nagy, gyönyörű törvényjavaslat” című törvénytervezetében vázoltak fel – számol be a CNN.
Konkrétan az elektronikus utazási engedélyezési rendszerrel kapcsolatos díjak megemeléséről van szó, amely több mint 40, a vízummentességi programban részt vevő ország lakosainak utazási kérelmeit dolgozza fel.
Ezen országok közé tartozik az Egyesült Királyság, Ausztrália, Új-Zéland, Izrael és Európa nagy része (benne Magyarország is), valamint néhány más ország is, köztük Katar a Közel-Keleten.
Eddig 21 dollárt fizettek az érintettek, most ez a kötelező díj szeptember 30-án majdnem megduplázódik, 40 dollárra nő. Ennek dátumát a Federal Register nemrégiben publikált közleménye ismertette.
A szárazföldi határon át érkező utazók díjai is emelkedni fognak az I-94 érkezési/távozási nyilvántartás költségeinek növekedésével együtt. Jelenleg a díjat fizető utazóknak csak 6 dollártól kell megválniuk. Ez az összeg a hónap végén már 30 dollárra ugrik.
Mindez egyébként épp egy olyan időszakban történik, amikor az Egyesült Államokba történő utazások száma jelentősen visszaesett. A Turisztikai és Utazási Világtanács (WTO) májusi előrejelzése szerint a szövetségi állam 2025-ben az év végéig 12,5 milliárd dollárt fog veszíteni a nemzetközi látogatók költéseit nézve.
Amerika szigorít: újabb papírt kérnek a magyar turistáktól
A tavaly augusztustól érvényes beutazási szabály megengedőbb volt. Az IBUSZ-t a napokban az utasok tájékoztatták az ESTA változásról, hogy egy második beutazási kérelmet is kérnek a magyaroktól. Részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat