Az MSC hajótársaságtól kapott tájékoztatás szerint érvényét vesztette a 2023. augusztus 1. után igényelt és kiadott ESTA vízummal kapcsolatos szabályozás. Az új rendelkezés szerint az USA-ba történő beutazást követően az utasoknak új vízumot kell igényelniük – írja a turizmus.com.
Új szabályozás vonatkozik az Egyesült Államokból induló tengerjáró hajóutakon részt vevő magyar utasokra, a hajózási főszezon közben bekövetkezett változásra a hajóutakat értékesítő utazási irodáknak is érdemes felkészülniük.
Az USA hatóságaitól érkezett legfrissebb iránymutatás szerint ugyanis a magyar útlevéllel rendelkezők utasoknak a hajókikötő termináljában a beszállásnál új ESTA-kérelmet (beutazási engedély-kérelmet) kell bemutatniuk.
A változásról először a múlt hét folyamán, kint tartózkodó utasainktól értesültünk, február 20-án azonban megérkezett irodánkba a változásról szóló hivatalos tájékoztatás
– mondta Balogh Csaba, az IBUSZ turisztikai főosztályvezetője.
Kell egy második ESTA
A korábban érvényben lévő szabályozás ennél jóval megengedőbb volt. 2023. augusztus elsejétől mostanáig az egyszeri belépésre jogosító ESTA-val a zárt útvonalak esetében – tehát amikor a hajó ugyanabból a kikötőből indul és oda érkezik vissza – néhány kivételtől eltekintve nem volt szükség második ESTA igénylésére hajóra lépéshez.
A változás értelmében a magyar útlevéllel rendelkező utasoknak a hajókikötő termináljában a beszállásnál új ESTA-kérelmet (beutazási engedély-kérelmet) kell bemutatniuk.
A szigorítás miatt az IBUSZ most minden utasától azt kéri, hogy az Egyesült Államokba való belépést követően rögtön igényeljen új ESTA-t. Ennek nincsen gyakorlati akadálya, hiszen a belépést követően a régi engedély hivatalosan azonnal érvényét veszti.
Érdemes azonban felkészíteni az utasokat arra, hogy az érvényét vesztett beutazási engedély a gyakorlatban 24-48 óra alatt tűnik el a rendszerből. Erre az online felület is figyelmeztethet, a régi engedély törlését követően azonban nem akasztja meg az új ESTA igénylésének folyamatát – mondta a szakember.
Az új beutazási engedély általában 24 óra alatt elkészül, és az elmúlt egy hét tapasztalatai azt mutatják, hogy a hajótársaságok már az ESTA-igénylés birtokában is engedélyezik a fedélzetre lépést.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol