A Trump-adminisztráció megakadályozta az U.S. Steel illinois-i Granite City-ben található gyárának leállását, élve a vállalat nyáron történt felvásárlásával szerzett jogkörével.
Az acélgyártó üzem közel 800 munkavállalót tájékoztatott arról, hogy novemberben bezárja kapuit a gyár. Azt követően viszont, hogy Howard Lutnick kereskedelmi miniszter figyelmeztette Dave Burritt vezérigazgatót, hogy a kormány nem engedélyezi a működési helyszín leállítását az U.S. Steel pénteken meggondolta magát – írja az ügyre rálátó források alapján a The Wall Street Journal.
Ez az első alkalom, hogy Trump élt az úgynevezett „aranyrészvény” joggal, amit a japán Nippon által júniusban jóváhagyott 14,1 milliárd dolláros felvásárlás feltételeként szereztt az amerikai acélipari vállalatban.
A nemzetbiztonsági megállapodás vétójogot biztosított a Fehér Háznak a gyárbezárások, a külföldi termelés áthelyezése és egyéb stratégiai döntések tekintetében.
A megegyezés bejelentésekor az amerikai államfő egy 5000 dolláros bónuszt is ígért az U.S. Steel munkásainak, valamint hangsúlyozta a Nippon „remek partner” lesz. Elmondása szerint a japán cég beleegyezett abba, hogy az U.S. Steel nagyolvasztói legalább 10 évig teljes kapacitással működjenek. A republikánus politikus már nyáron nyomatékosított, hogy az üzlet nem eredményez elbocsátásokat, és ígéretet tett rá, hogy „semmi sem kerül kiszervezésre”.
Trump lehet a megváltó? Gigantikus tervvel állt elő a Fehér Ház
A bajba jutott chipgyártó legnagyobb részvényese lehet a Trump-adminisztráció.Erről itt írtunk részletesen >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott