Az Egyesült Államok százezer dollárra emeli az országba érkező magasan képzett szakemberek munkavállalási vízumának díját – erről írt alá rendeletet Donald Trump amerikai elnök pénteken. A Fehér Házban rendezett nyilvános eseményen elhangzott, hogy a megemelt díj célja, hogy valóban csak a legmagasabb képzettségűek érkezzenek H-1B vízummal az Egyesült Államokba, olyan szakemberek, akik munkaadója vállalja a magas költséget is, hogy foglalkoztassa az illetőt, és ne amerikait vegyen fel a pozícióra.
Az adott munkaadónak kell eldöntenie, hogy a személyt elég értékesnek találja-e ahhoz, hogy kifizesse a százezezer dolláros díjat – hangoztatta Howard Lutnick kereskedelmi miniszter az elnöki dolgozószobában tartott aláírási ceremónián.
Donald Trump rendeletet írt alá az úgynevezett bevándorlási Aranykártyáról is, ami arról szól, hogy azok a külföldiek, akik egymillió dollárt befizetnek az amerikai államkasszába, gyorsított vízumeljárásra jogosultak. A szabály szerint vállalatok is szponzorálhatják külföldiek gyorsított vízumeljárását kétmillió dollár fejében.
Újságírói kérdésre válaszolva Donald Trump megerősítette, hogy a bűnözés által sújtott nagyvárosok közbiztonságának helyreállítását célzó intézkedéssorozat Memphisben és Chicagóban folytatódik.
Nagy bejelentést tett az Egyesült Államok: feloldják ezeket a korlátozásokat, sok magyart érint
Nagy bejelentést tett az Egyesült Államok: feloldják ezeket a korlátozásokat, sok magyart érint az amerikai nagykövetség közölte, a teljes jogú tagság visszaállítását a vízummentességi programban az indokolja, hogy Magyarország lépéseket tett biztonsági intézkedéseinek javítása érdekében. Erről itt olvashat >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket