Donald Trump amerikai elnök pénteken aláírta azt a rendeletet, amely 25 százalékos vámmal sújtja az összes közép- és nehéz tehergépkocsit, illetve az ezekhez szükséges alkatrészek importját, továbbá 10 százalékos vámot ír elő valamennyi importált buszra, például az iskolabuszokra és a városi buszokra.
Az intézkedés november elsejétől lép életbe.
Az elnök megfogalmazása szerint nemzetbiztonsági okokból bevezetett vámok célja, hogy több járműgyártást helyezzenek át az Egyesült Államokba, miközben jelentős csapást jelenthetnek Mexikóra, amely a közép- és nehéz tehergépkocsik legnagyobb exportőre az Egyesült Államokba.
Az Egyesült Államok nehézgépjármű importjának 78 százaléka Mexikóból, 15 százaléka Kanadából származik.
Szeptember végén az amerikai elnök azt mondta, hogy az intézkedés célja a gyártók védelme a tisztességtelen külső versennyel szemben, és hogy a lépés olyan vállalatoknak kedvez, mint a Paccar tulajdonában lévő Peterbilt és Kenworth, valamint a Daimler Truck tulajdonában lévő Freightliner.
Donald Trump rendelete értelmében az amerikai járműgyártók az Egyesült Államokban összeszerelt járművek javasolt kiskereskedelmi árának 3,75 százalékával megegyező mértékű jóváírást kapnak 2030-ig, az alkatrészekre kivetett importvámok ellensúlyozására.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól