Kína exportkorlátozásaira válaszul Trump pénteken bejelentette, hogy 100 százalékos kiegészítő vámokat vetett ki a Kínából az Egyesült Államokba irányuló exportra, továbbá új exportkorlátozásokat vezetett be a kritikus szoftverekre november elsejéig.
A két szuperhatalom között kiújult kereskedelmi feszültségek földcsuszamlást okoztak az amerikai tőzsdéken, a nagy technológiai cégek bezuhantak
– írja a Reuters.
A kínai kereskedelmi minisztérium vasárnapi válasza volt az első közvetlen lépés Trump pénteki megszólalására, amelyben azzal vádolta Pekinget, hogy hirtelen fokozta a kereskedelmi feszültségeket, miután hat hónappal ezelőtt kényelmetlen fegyverszünet jött létre a világ két legnagyobb gazdasága között, aminek köszönhetően magas vámtarifák nélkül folytathatták egymás között az árukereskedelmet.
Az amerikai elnök szerint az elmúlt félévben nagyon jó kapcsolatot ápolt Kínával, éppen ezért még meglepőbbnek tűnik Peking mostani lépése.
A kínai kereskedelmi minisztérium egy másik nyilatkozatban kijelentette, hogy a ritkaföldfémek exportjának ellenőrzése az Egyesült Államokban a múlt hónapban Madridban tartott kétoldalú kereskedelmi tárgyalások óta hozott intézkedések sorát követi.
Peking itt példaként említett a kínai vállalatok felvételét az amerikai kereskedelmi feketelistára, továbbá Washington által a Kínával kapcsolatban álló hajókra kivetett kikötői díjakat.
A tárca szerint az Egyesült Államok intézkedései súlyos sértik Kína érdekeit és aláássák a kétoldalú gazdasági és kereskedelmi tárgyalások légkörét.
Ugyanakkor Kína úgy döntött, nem reagál azonnal Trump újabb feszültségek okozó kijelentéseire. Az elemzők úgy vélik, ezzel lehetőséget adnak mindkét országnak a feszültségek enyhítésére.
A kereskedelmi minisztérium szintén cáfolta Trump azon állítását is, miszerint Kína a feldolgozott ritkaföldfémek és ritkaföldfém mágnesek terén meglévő dominanciáját arra használja, hogy az Egyesült Államok mellett minden más országot is támadjon.
Emellett vasárnapi nyilatkozatukban biztosították az exportkorlátozásoktól megijedt külföldi vállalatokat arról, hogy általános célú engedélyek és engedélymentességek megadásával segítik elő a szabályos kereskedelmet. Hangsúlyozták: az exportellenőrzés nem egyenlő az exporttilalommal.
Boldog születésnapot, Vlagyimir, tomahawk jöhet, nem gyémántkrokodil
Trump azt mondja, hogy „nagyjából döntést hozott” a Tomahawk rakéták Ukrajnának történő szállításáról. Ez akár rossz hírt is jelenthet az orosz elnöknek, aki eddig szinte mindent és mindenkit túlélt, és épp ma ünnepli születésnapját.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott