A vírus elleni oltásra, tesztre és gyógyultságra vonatkozó tanúsítvány megkönnyíti a polgárok biztonságos utazását, és kulcsfontosságú a válság által súlyosan érintett európai turisztikai ágazat támogatásában is.
Összesen 60 olyan unión kívüli ország vette fel a kapcsolatot a brüsszeli testülettel, amely csatlakozni kívánt az uniós rendszerhez. Ezek egy része már csatlakozott, 28 országgal pedig technikai szintű egyeztetés folyik.
Az Európai Parlament Eurobarométer-felmérése szerint az uniós polgárok mintegy kétharmada egyetértett abban, hogy az igazolvány a járvány alatt a legbiztonságosabb módon tette lehetővé az Európán belüli szabad utazást.
Húsz uniós tagállam használja - kiegészítő nemzeti jogalapra való hivatkozással - a tanúsítványt belföldi célokra is, például tömeges rendezvényekre, éttermekbe, mozikba vagy múzeumokba való belépésre.
Az Európai Bizottság 2022. március 31-ig felülvizsgálja az igazolványról szóló rendelet alkalmazását, és a járvány alakulásától függően jogalkotási javaslatot terjeszthet elő az alkalmazási időszak meghosszabbítására.
Legolvasottabb
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Visszaszóltak a horvátok, kikérik maguknak ezt a hangnemet
Hírbombát robbantott a Barátság-vezetékről a Reuters, a Molt is belekeverték
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Újabb fejeket vágott le a Meta, ezúttal a vármegyei lapokra esett a választás
Üzent a 4iG: teljesen irreleváns számukra, ki nyeri a 2026-os választásokat
Baljós előjelek: ez az ország kihajítaná Magyarországot az EU-ból, ha megint a Fidesz nyer
Egy szuperrendszer jöhet a rendelőkben: egy kattintásra ott a teljes kórtörténet