Második választási győzelme után, 2009-ben Angela Merkel egy személyes emlékének felidézésével magyarázta el párttársainak, mit jelent az az óvatos módszeresség, amivel ő hozzálát a problémák megoldásához - idézte fel a Wall Street Journal a kancellárról terjengő egyik sztorit, amelynek igazságtartalmával kapcsolatban Merkel szóvivője nem kívánt nyilatkozni. Akkoriban a konzervatívok táborában sokan arra biztatták a kancellárt, hogy az új kormány indítson alapvető reformokat a német gazdaság gyengeségeinek legyűrésére.

Válaszul elmesélt egy történetet. Harmincas éveinek közepén fizikusként dolgozott egy kelet-németországi kutatóintézetben. Egy elromlott berendezést kollégái úgy próbáltak életre kelteni, hogy elkezdték babrálni, egészen addig, amíg használhatatlanná nem tették. Ezzel szemben ő először alaposan szemügyre vette a gépet, hogy rájöjjön mi a baja. A tanulság: gondoljuk meg kétszer, mielőtt elkezdünk bütykölgetni valamit, ami nem ment még teljesen tönkre.

Kapcsolódó

Mint az elemiben

Nem cselekszem először és gondolkodom később, éppen fordítva csinálom - mondta elismételve az általános iskolák alsó tagozatain tanított hüvelykujjszabályt. Fiatalkori óvatosságához első választási kampányának tapasztalatai alapján tért vissza. Akkor nagy átalakításokkal, így az adórendszer és az egészségügy reformjával kampányolt, merész lépéseket ígért, valahogy úgy, mint egyik nagy elődje, Margaret Thatcher brit konzervatív miniszterelnök.

Miután hajszál híján elvesztette a választást, Merkel arra a következtetésre juthatott, hogy több változást adagolt a német választóknak, mint amennyit azok el tudnak fogadni. Nagy koalícióra kényszerült a szociáldemokratákkal, de a számottevő ellenzék nélküli helyzetet nem reformok indítására használta fel, hanem hatalma konszolidálására, egy visszafogott vezetési stílus kialakítására, ami láthatóan jól bejön a németeknek. Míg Thatcher kemény reformjai miatt a Vaslady gúnynevet kapta, Angela Merkelt Muttinak (anyunak) becézik.

Lázas válságkezelés

A pénzügyi válság 2008-as elmélyülése nyomán lázasan dolgozott azon, hogy megvédje a németek megszokott életét. Gyorsan megígérte, hogy a kormány garantálja az összes bankbetét visszafizetését és a szakszervezetekkel, illetve az üzleti élet szervezeteivel együttműködve mindent megtett azért, hogy minél kevesebben veszítsék el az állásukat, hogy a munkavállalók minél kevésbé érezzék a körülöttük kavargó gazdasági vihar tombolását.

Másodszor, 2009-ben a piacorientált szabaddemokratákkal alakíthatott jobb-közép koalíciót, ezért sokan azt várták, hogy a kormány hozzálát az adórendszer és a munkaerőpiac reformjához, amit konzervatív politikusok régóta ígérgettek. Merkel azonban ellenállt a nyomásnak, mert megtapasztalta, hogy a stabilitásra vágyó németek nem nagyon akarnak változtatásokat, még adócsökkentést sem.

Szeretik

Az európai adósságválság 2010. őszi kirobbanása után csak megerősödött konszenzuskereső stílusa. Elérte, hogy a legnagyobb német pártok támogassák válságkezelő lépéseit, amelyek azt ígérték, hogy főként a németek kölcsöneiknek segítségével megvédik az eurót, cserébe rákényszerítetik a dél-európai országokat a kő kemény gazdasági reformokra. Egyes európai vezetők bírálták a kancellárt azért, mert hezitált segítséget nyújtani az olyan államoknak, mint Görögország, ám a német választók díjazták az óvatosságát, mert attól tartottak, hogy az ő adójukból fizetik ki a dél-európai országok adósságát.

Angela Merkel nagy teljesítménye, hogy sikerült érzelmi viszonyt teremtenie a németek jelentős részével. Sokan vevők arra, amikor azt ecseteli, milyen nagy örömet okoz neki, ha reggelit készíthet a férjének, vagy arra, hogy a hét végi bevásárlást egy átlagos szupermarketben bonyolítja le. A közvélemény-kutatások szerint, ha a német választási rendszerben külön lehetne szavazni a kancellár személyére, akkor az ellenzéki választók jelentős része is rá adná a voksát. Ez a legjobb bizonyítéka annak, hogy imázsa és tevékenysége pártszimpátiától függetlenül visszhangot kelt az utca emberének lelkében.