Magyarország számára pozitív döntés meghozatalára készül szerdán az Európai Bizottság, amely azt javasolja majd a pénzügyminiszteri tanácsnak, hogy legközelebbi, június 22-i ülésén oldja fel a kohéziós alapokból Budapest számára elérhető források (pénzügyi kötelezettségvállalások) zárolásáról márciusban hozott döntést. Ha a pénzügyminiszterek is helybenhagyják a biztosi testület javaslatát, akkor egy külön döntéssel felszabadíthatják a 2013-tól esedékes kötelezettségvállalásokból zárolt mintegy fél milliárd eurónyi összeget, ami tehát semmiképpen nem veszne el - írta a Bruxinfo.
Az Európai Bizottság szerdán hozza nyilvánosságra a tagállamok által benyújtott középtávú költségvetési tervekről és nemzeti reformprogramokról készült értékelését és ajánlásait, és ennek keretében fogadhat el új javaslatot a magyar kohéziós források befagyasztásának ügyében is. A pozitív döntés már május 11-e óta "a levegőben lógott", amikor a Bizottság közzétette tavaszi gazdasági előrejelzéseit, mind 2012-ben, mind pedig 2013-ban GDP-arányosan 3 százalékos szint alá becsülve a magyar államháztartás hiányát. Brüsszel az anyagban idén 2,5 százalékra, 2013-ban pedig 2,9 százalékra tippelte a deficitet.
Orbán Viktor a múlt heti informális EU-csúcsot követően azonban már azt mondta, hogy az időközben megejtett konzultációk eredményeképpen a Bizottság jövőre már 2,7 százalékra becsüli a hiányt, ami ugyan még mindig nem egyezne a konvergencia-programban jelzett 2,2 százalékos magyar hiánycéllal, de biztonságosan a 3 százalékos referenciaérték alatt mozog.
A biztosi testület ugyanakkor a kedvező folyamatok elismerése ellenére sem készül még szerdán arra, hogy a 2004 júliusa folyó deficiteljárás beszüntetését javasolja a Tanácsnak. Ehelyett értesülésünk szerint azzal a formulával él majd, hogy "a jelenlegi szakaszban nem tart szükségesnek további lépéseket a túlzott mértékű hiány miatt indult eljárásban". Ezzel gyakorlatilag nyitva hagyja a lehetőséget arra, hogy legközelebb, vélhetően hat hónap múlva hozza meg a "felmentő ítéletet", amennyiben a mostani pozitív folyamatok tartósnak bizonyulnak. Brüsszel ezzel együtt szerdán valószínűleg kimondja majd, hogy a magyar hatóságok "hathatós intézkedéseket hoztak a túlzott mértékű hiány csökkentésére".
Legolvasottabb
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
Erős üzenetet kapott Orbán Viktor Brüsszelből, azonnal lépnie kell
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Nagy bejelentést tett a Mercedes, ami a kecskeméti gyárat is érinti
Újra keresi a nagy őt Stohl András luxusvillája, ezúttal milliárdokért
Gigabírságot kapott az egyik népszerű pornószolgáltató
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd