A brazíliai Amazonas-vidéken egy év alatt mintegy 11 százalékkal csökkent az erdőirtás a Luiz Ináció Lula da Silva elnök vezette kormány által közzétett hivatalos adatok szerint. A brazil hatóságok – néhány nappal a Belémben megrendezésre kerülő ENSZ éghajlatváltozási konferencia (COP30) előtt – publikált adatai szerint összesen 5796 négyzetkilométernyi erdő pusztult el a világ legnagyobb trópusi erdejében 2024 augusztusa és 2025 júliusa között. Tizenegy év óta ez volt a legkisebb kiirtott terület.
Az adatokat a Nemzeti Űrkutatási Intézet (Inpe) Prodes műholdas rendszere segítségével gyűjtötték össze. Egy másik műholdas rendszer, a Deter előzetes adatai szerint azonban a vizsgált időszakban 4 százalékkal nőtt az erdőpusztulás üteme.
Ez a negyedik év, amikor folyamatosan csökken a hivatalos adatok szerint az erdőirtás üteme Brazíliában.
Egy évvel korábban, 2023 augusztusa és 2024 júliusa között a kiirtott erdőség területe 6518 négyzetkilométer volt, ami 30 százalékos csökkentést jelentett az előző tizenkét hónaphoz képest. A csütörtökön bejelentett adat emellett a harmadik legalacsonyabb az adatok gyűjtésének a kezdete óta.
A Brazíliát tavaly sújtó rendkívüli aszály kedvezett a pusztító erdőtüzeknek, amelyek az erdőpusztulás fő okainak egyike a brazil kormány szerint.
A biológiai sokszínűségéről ismert dél-amazóniai Cerrado szavannán az erdőirtás 11,49 százalékkal csökkent az Inpe szerint.
Hatalomba történt visszatérésekor, 2023-ban Lula ígéretet tett a brazíliai erdőirtás 2030-ig történő felszámolására.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az