A szervezet első becslése szerint idén 244,1 millió hektoliter lehet a világ idei bortermése, ami 7 százalékkal marad alul a tavalyi eredménynek. Ez 1961 óta a legkevesebb, amikor 214 millió hektoliter volt. Egy hektoliter 133 normál borosüvegnek felel meg – írja az MTI.
A szervezet közleménye szerint a Föld déli féltekén – Argentínában, Brazíliában, Chilében, a Dél-Afrikai Köztársaságban és Ausztráliában – 10-30 százalékkal csökkenhet a termelés, míg az északi féltekén, Olaszországban, Spanyolországban és Görögországban szinten mérséklődés várható a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt.
Az OIV arra számít, hogy Olaszország 2017 óta a legkevesebb bort fogja kitermelni, mintegy 12 százalékkal, 44 millió hektolitert.
Ha ez valóban megfelel a valóságnak, akkor az ország elveszítheti a vezető pozícióját a globális bortermelésben, helyét pedig kilenc év után ismét Franciaország veheti át.
Spanyolországban az aszály miatt az elmúlt 20 év legalacsonyabb termelését produkálhatja idén, de ennek ellenére is a világ harmadik legnagyobb bortermelője maradhat.
A fent említett két ország termelésének visszaesése miatt az EU idei bortermelése várhatóan 7 százalékkal esik vissza, vagyis mintegy 150 millió hektoliterrel. Ez a század eleje óta a legalacsonyabb mérték.
Ezzel szemben az amerikai bortermelés, ami a világon a negyedik legnagyobb, várhatóan 12 százalékkal múlja felül a tavalyi teljesítményét.
Üveg helyett műanyag palackba kerülhetnek a borok egy új szabályozás miatt
Olyan adminisztratív terheket rónak a bor ágazatra, hogy költségcsökkentés miatt műanyagra válthatnak.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Itt van a szomszédban az ebola, rendkívüli biztonsági intézkedések léptek életbe

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal

Váratlan lépésre szánta el magát a Revolut, ebbe is beszállnak

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Jön a fordulat: saját célra 2-3 szobás lakásokat keresünk
