A katolikus egyházfő óva intette a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót, mint intézményt tömörítő G20-csoportot a "veszélyes és torz szövetségek" megalakításától, amelyek kárt okozhatnak a szegényeknek és a bevándorlóknak- idézi az olasz lapot az MTI.
"Aggaszt, hogy nagyon veszélyes szövetségek alakulhatnak a torz világszemléletű hatalmak között" - mondta Ferenc pápa, az Egyesült Államok és Oroszország, Kína és Észak-Korea, az orosz és a szíriai elnök közötti szövetséget emlegetve. Ferenc pápa veszélyesnek tartja a kialakult migrációs helyzetet is, amely a mai világ "központi és növekvő problémája", a szegényeket, a gyengéket, a kirekesztetteket érinti, akikhez a kivándorlók is tartoznak. Hangsúlyozta, hogy a G20-csoport hamburgi találkozón olyan döntések születhetnek, amelyek "a fél világ migránsait sújthatják".
Kapcsolódó
Megjegyezte, hogy vannak országok, ahol a szegényeket nem a migráció teremti, hanem az adott ország társadalmi nehézségei, "máshol viszont kevés a helyi szegény, mégis félnek a migránsok inváziójától". Európáról szólva a katolikus egyházfő úgy vélekedett, hogy európai föderációra van szükség, hogy "törvényekről és magatartásról ne egyedi politikusok döntsenek", hanem egy európai szövetségi kormány és szövetségi parlament, máskülönben "Európa nem fog érni semmit a világban". Ferenc pápa a hamburgi csúcs alkalmából levelet intézett a házigazda Angela Merkel német kancellárhoz a világban zajló konfliktusok leállítását sürgetve.
Szombati Twitter-bejegyzésében Ferenc pápa azt írta, "a migránsok fivéreink és nővéreink, akik jobb életet keresnek távol a szegénységtől, éhezéstől, háborútól".
Legolvasottabb
Négy napig védtelenül hevertek az ukrán milliárdok – nagyon csúnya ügy körvonalazódik
Jön az új vállalati forma, amely 48 óra alatt beindítható bármely uniós országban
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Milliárdok égtek el Nyergesújfalun: menekül az LG Chem, és most jön az igazi pofon
Váratlan fordulat a boltokban: hirtelen olcsóbb lehet a kávé
Ezért szorítja az egyetemeket a kormány - kemény tények derültek ki
Zelenszkij hiába kiált zsarolást: az iráni rezsim „nyithatja meg” újra a Barátság vezetéket - mutatjuk a tervet!
Puzsérék nagy dobásra készülnek: Azahriah is színpadra áll a rendszerbontó koncerten
Nukleáris riadó: lövedék csapódott Irán atomerőművébe