A jegybank ekkor devizaeladásba kezdett, ezzel némileg korrigálta a líra árfolyamát. Az év eleje óta 46 százalékkal gyengült a líra a dollárhoz képest, árfolyamvesztesége csak a múlt hónapban mintegy 30 százalék volt - írja az MTI.
A líra gyengülését az vélekedés váltotta ki, hogy a magas infláció ellenére a jegybank újabb kamatcsökkentést hajt végre csütörtökön, miközben a Standard and Poor's hitelminősítő rontotta Törökország adósbesorolásának kilátását.
Törökországban éves szinten 21,31 százalékra gyorsult a fogyasztói áremelkedés novemberben az októberi 19,89 százalékról; októberhez képest a fogyasztói árak 3,51 százalékkal nőttek, az előző havi 2,39 százalékos emelkedést követően.
A török gazdaság lendületesen nő, ami azonban gerjeszti az inflációt. Az infláció várhatóan tovább gyorsul a következő hónapokban, a jegybank ugyanis kitart a gazdaságélénkítő, kamatcsökkentő monetáris politikája mellett.
Az utóbbi több mint négy évben, 2017 februárja óta szinte minden hónapban kétszámjegyű volt az éves infláció Törökországban.
A jegybank hivatalos inflációs célja 5 százalék.
Szeptember óta a jegybank már 400 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatot, ami jelenleg 15 százalékon áll.
Recep Tayyip Erdogan török elnök ellene van a magas kamatoknak, mondván Törökország számára a növekedés, a foglalkoztatás és a beruházás fontosabb szempont a kamatszintnél és a devizaárfolyamnál.
Az S&P nemzetközi hitelminősítő a török adósbesorolás kilátását stabilról negatívra rontotta ugyanúgy, mint a másik nagy hitelminősítő, a Fitch is még a hónap elején a líra romlása, az infláció növekedése és a jegybank kamatcsökkenései miatt.
Hétfőn hozták nyilvánosságra, hogy októberben lassult a török ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom bővülése éves összevetésben: 8,5 százalék volt az ipari termelés éves növekedése a szeptemberi 9 százalék után, míg a kiskereskedelmi forgalom bővülése 15,2 százalékra mérséklődött a szeptemberi 17,2 százalékról.
A szeptember végével zárult idei harmadik negyedévben a hazai össztermék (GDP) 7,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A második negyedévben a bővülés 22 százalék volt, ami részben az alacsony bázis következménye.
A török kormány a korábbi 9 százalékról "rekordnagyságú kétszámjegyű" mértékűre javította fel nemrégiben 2021-es GDP-növekedésre vonatkozó várakozását.
Elemzők 9,5 százalékos idei GDP-növekedést várnak, miután tavaly 1,8 százalékkal bővült a GDP. A török gazdaság azon kivételek közé tartozott, amelyek recesszió nélkül vészelték át a koronavírus-járvány hatásait tavaly.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Létezik egy repalack, ami jóval többet ér, mint 50 forint, jól becsülje meg

Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben

Putyinéknak semmi se szent? – megtámadták a baltiak energiaellátását

Hadrendbe álltak Orbán békeharcosai, totális blokád jöhet a csütörtöki EU-csúcson
Reagált Zelenszkij a korlátozott tűzszüneti javaslatra

Egy nőszemély fenekestül felforgatta a légi közlekedés rendjét: túl nagy a hátsója
Szerdán egyeztet Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Spóroljon, fegyverkezzen! Lakossági megtakarításokból lenne harcias az EU, a németek már döntöttek
