Az uniós végrehajtó intézmény vezetője Putyin április 10-i levelére reagált, amelyben az orosz államfő arra hivatkozva indítványozta a konzultációt, hogy Ukrajna jelentős összegű gázszámlával tartozik Oroszországnak és félő, hogy amennyiben az orosz fél leállítja Ukrajna gázellátását, akkor az ukránok a területükön keresztül Európába irányuló gázvezetékből próbálják meg "kárpótolni" magukat.
Putyin az orosz gázellátásban érintett 18 európai kormányzathoz intézte levelét és abban a gázszállítások korlátozásának a lehetőségét vetette fel arra az esetre, ha az ukránok nem törlesztenék a hátralékukat.
Barroso - az Európai Unió, valamint annak mind a 28 tagállama nevében megfogalmazott válaszában - leszögezte: egy ilyen esetleges korlátozás megkérdőjelezné Oroszország megbízható szállítóként való elkönyvelését. Az Európai Bizottság elnöke azt javasolta, hogy a Putyin által javasolt konzultáción Ukrajna is vegyen részt.
Levelében José Manuel Barroso kifejtette, hogy az energetikai kapcsolatoknak a kölcsönösségen, az átláthatóságon, a tisztességen, a diszkriminációmentességen, a versenyre való nyitottságon és a kiegyenlített feltételek biztosítását célzó együttműködésen kell alapulniuk. A földgázellátást illetően az EU elismeri a "strukturált és átfogó" párbeszéd sürgető szükségességét - közölte.
"Nézetünk szerint az Ukrajna gázadósságával és az importárakkal kapcsolatos kérdéseket (Ukrajna) külső pénzügyi rászorultságával párhuzamosan, az IMF-fel és más releváns nemzetközi partnerekkel együttesen kell áttekinteni" - olvasható Barroso Putyinhoz intézett válaszlevelében.
Az Európai Bizottság elnöke leszögezte azt is: a szerződéses feltételek politikai szempontú megváltoztatása ellentétes az együttműködés szellemével. Ezzel arra utalt, hogy orosz részről az Ukrajnába irányuló gáz árának emeléséről szóló bejelentést tettek.
Legolvasottabb
Egyre nagyobb gáz van: taktikáznak a magyarok, szorul a hurok Európában
Elképesztő a csalók legújabb módszere: így olvassák le könnyedén a PIN-kódunkat
Rátenyerelt a WHO a pánikgombra: szinte pontosan ugyanaz a forgatókönyv, mint a Covidnál
Súlyos teher Magyarország vállain Ukrajna 90 milliárd eurós karácsonya
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Hahó, nyugdíjasok! Aki ezt nem teszi meg néhány napon belül, az végleg lemarad
Egyre hangosabban ketyeg a nyugdíjbomba: mennyit bír el még a kassza?