Eszterhai Viktor elmondta, a Balkán fórumot immár nyolcadik alkalommal rendezik meg március 12-én és 13-án.
Hozzátette, hogy a tanácskozás Európa legjelentősebb „balkános” rendezvénye, amelyet minden évben megrendeznek.
Eszterhai Viktor közölte, a BFF on Tour keretében a konferenciát megelőzően ellátogatnak a balkáni országokba, hogy népszerűsítsék a márciusban megrendezendő konferenciát, ismereteket szerezzenek és találkozzanak a helyi szakértőkkel, akikkel együttműködést alakíthatnak ki. Első alkalommal, szerdán Szkopjébe, Észak-Macedónia fővárosába látogattak, a jövő héten pedig a szerb fővárosba, Belgrádba mennek – ismertette.
Németh Ferenc, a nyugat-balkáni kutatói program vezetője elmondta, az első látogatásuk során az EU bővítéspolitikájának jövőjéről és az EU reformjának kérdéseiről beszélgettek szakértőkkel. A tanácskozáson volt egyfajta optimizmus a levegőben, hogy „Ukrajna egyfajta hozományaként” a Nyugat-Balkán integrációja is felpöröghet – közölte Németh, majd hozzátette, hogy ugyanakkor olyan nagy áttörésre az elkövetkező hónapokban nem szabad számítani.
Háborús helyzetről nem beszélhetnek a Balkánon
Ármás Julianna kutató azt mondta, a tanácskozáson az uniós és a helyi szakértők egyetértettek abban, hogy a bővítés – ahogy eddig is – egy politikai döntés lesz. Orosz Anna és Viola Cintia kutatók elmondták, jövő szerdán Belgrádban energetikai témakörben tartanak találkozót, ahol kormányzati és vállalati szereplők is jelen lesznek.
Kérdésekre válaszolva Ármás Julianna elmondta, a konfliktusok kapcsán háborús helyzetről nem beszélhetnek a Balkánon. Németh Ferenc szerint nagyon reálisan látják helyben az eseményeket, a balkáni folyamatokat, és úgy vélik, hogy ezek alapvetően egy politikai szintről érkező riogatások, mintsem valós veszélyek. Hangsúlyozta, hogy a Balkán stabilitása és biztonsága prioritás a magyar külpolitikának– írta az MTI.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram