A Bank of Japan (BoJ) döntéshozói mai ülésükön úgy döntöttek, hogy amíg csak szükséges, folytatják a laza monetáris politikát, de arra már nem esküsznek meg, hogy két éven belül sikerül két százalékra feltornászni az éves inflációt. A BoJ a 2014 áprilisában kezdődő adóévben 1,5 százalékos GDP-növekedést vár a korábbi 1,3 százalékos jóslat helyett. Az ezt követőben ugyancsak 1,5 százalékos plusszal számolnak.
A növekedési prognózist annak ellenére növelték, hogy jövő tavasszal ötről nyolc százalékra emelkedik a fogyasztási adó. Ezt az magyarázhatja, hogy bíznak a kormány beavatkozásában. Tokió ötezermilliárd jenes (51 milliárd dollár) ösztönzőcsomaggal igyekszik ellensúlyozni az adóemelés fogyasztáscsökkentő hatását.
A BoJ féléves jelentésében 1,3, illetve 1,9 százalékos fogyasztói áremelkedést prognosztizált a 2014-es és a 2015-ös üzleti évre. Ebben figyelmen kívül hagyták a fogyasztási adó emelésének árfelhajtó hatását.
Túl szép jövőt festettek
A jegybank egyes döntéshozói a piaci elemzőkkel együtt úgy vélik, hogy a BoJ túl sokat vár a kormányzati csomagtól. Az adóemelés hatása olyan erős lehet, hogy a bank végül kénytelen lesz visszavenni GDP-növekedési és inflációs prognózisát is - mondja Aida Takuji, a Société Generale Secutries vezető elemzője. A bank további monetáris enyhítésre kényszerülhet a jövő év második negyedében, nagyjából a fogyasztási adó megugrásának idején.
A japán feldolgozóipar termelése három éve nem látott ütemben nőtt októberben, ami arra utal, hogy a fogyasztók elkezdtek vásárolgatni az adóemelés előtt. Az export azonban halványan alakult, ami viszont azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a várhatóan visszaeső belső keresletet nem ellensúlyozza majd a kivitel felfutása. A bérek csak 0,1 százalékkal nőttek a szeptembert megelőző egy évben, ami szintén azt mutatja, hogy kevés lehet a gazdaságban lévő tartalék az adóemelés ellensúlyozására.
Legolvasottabb
„Semmi sem marad, csak hamu" - Könyörtelen megtorlást ígér Irán a segítőknek
Nagy bejelentést tett a Lidl: több ezer embernek adhatnak munkát
Behúzták a féket, inkább szembe mennek Ursula von der Leyennel
Borulnak a húsvéti utazások, kapkodnak a turisták után a szállodák
Összeomlott a kubai elektromos hálózat
Irán nem Európa háborúja, Kallasék beintettek Trumpnak
Jön a milliomosok adója: van, aki már menekíti a vagyonát
Döbbenetes lépésre készül Európa, az oroszok állnak a háttérben
Fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nyáron érkezik a jelentős emelés