A Sotheby's közölte, hogy november 18-án árverésre bocsájtanak egy üveggel a The Macallan 1926 Adamiból.
A palack becsült ára 750 ezer és 1,2 millió angol font (332-531 millió forint) között lehet.
2019 őszén egy üveg The Macallan 1926 Fine and Rare 1,5 millió angol font (663 millió forint) rekord áron kelt el egy árverésen.
A whisky egy legendás készletből származik: 1986-ban mindössze negyven üveget töltöttek fel a hordóból, amelyben 60 éven át érlelték az italt. Ezekből a palackokból 14 a Fine and Rare címkét, további 12 pedig az olasz Valerio Adami festő által 1993-ban tervezett címkét viseli.
A most árverésre bocsájtott üveg egyébként az első, amelyet a Macallan-lepárlóüzem felújított: kicserélték a dugót és a címke szélei friss ragasztóréteget kaptak. Ezen felül egy milliliter mintát is vettek, hogy a whiskyt összehasonlíthassák egy másik üveg tartalmával.
Ha minden igaz, ez volt az az üveg, amit 2018-ban is árvereztek. Akkor egy kínai gyűjtő már kifizette érte 800 ezer fontot.
A vodka árát is megdobhatja Oroszország háborúja
Az alkoholgyártók a növekvő költségekre hivatkozva könyörögnek az orosz hatóságoknak, hogy emeljék az ország alapitalának árát. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók