Az eddig célértékként meghatározott éves 3,2 százalék helyett így 5,1 százalékos inflációra számít a központi bank 2012-ben, 2013-ban pedig a korábbi 3 százalék helyett 3,5 százalékos fogyasztói áremelkedéssel kalkulál.
Mugur Isarescu ismertette a jegybank igazgatótanácsának harmadik negyedéves, inflációra vonatkozó jelentése következtetéseit. Közölte, hogy szeptemberben gyorsult az infláció, amelynek éves értéke elérte az 5,33 százalékot az augusztusi 3,88 százalékról.
A jegybank kormányzója szerint 2013 tavaszáig éves 5 százalékos éves inflációra számítanak, az évi átlagos inflációt pedig 4 százalékra becsülik.
A kockázatok közé sorolják a lejnek az euróval szembeni ingadozó árfolyamát, valamint a csökkenő keresletet, de a közelgő romániai parlamenti választások és a megkésett szerkezeti reformok is veszélyeztethetik az inflációs cél elérését.
Romániában jelenleg 5,25 százalék az alapkamat, ami rekordalacsonynak számít. A jegybank legutóbb fél évvel ezelőtt csökkentette az irányadó kamatot, amely azóta változatlan.
Legolvasottabb
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Visszaszóltak a horvátok, kikérik maguknak ezt a hangnemet
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Üzent a 4iG: teljesen irreleváns számukra, ki nyeri a 2026-os választásokat
Hírbombát robbantott a Barátság-vezetékről a Reuters, a Molt is belekeverték
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Újabb fejeket vágott le a Meta, ezúttal a vármegyei lapokra esett a választás
Abban a gigantikus hazugságban élünk, hogy ebből nyugdíj lesz
Az EU rákellenes harca kockázatokkal teli – itt a számvevőszék jelentése