A tüdőrák az egyik legveszedelmesebb ráktípus, évente mintegy 1,8 millió ember halálát okozza, és a betegség előrehaladott fázisában szenvedők túlélési esélyei különösen rosszak.
A szakértők most egy olyan új védőoltást tesztelnek, ami arra utasítja a szervezetet, hogy vadássza le a rákos sejteket, és pusztítsa el azokat. A BNT116 néven ismert és a BioNTech által gyártott vakcinát a nem kissejtes tüdőrák (NSCLC), vagyis a betegség leggyakoribb formájának kezelésére tervezték – írja az Origo a Guardian cikke alapján.
A HUMÁN KLINIKAI VIZSGÁLAT EGYES FÁZISA HÉT ORSZÁG 34 KUTATÓHELYÉN INDULT EL:
az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Németországban, Magyarországon, Lengyelországban, Spanyolországban és Törökországban.
Összesen 130 ember vesz majd részt a kísérletben. A résztvevők között lesznek korai stádiumban diagnosztizált, műtét vagy sugárterápia előtt álló betegek, illetve előrehaladott állapotban lévő páciensek is.
A vakcina hasonlít a COVID–19 elleni oltáshoz
Az oltás a Covid–19 vakcinákhoz hasonlóan hírvivő RNS-n (rövidítve mRNS-n) alapszik; az NSCLC-re jellemző molekulákat, úgynevezett tumormarkereket juttat a testbe, amelyek alapján
A SZERVEZET FELISMERHETI A RÁKOS SEJTEKET, ÉS ELPUSZTÍTHATJA AZOKAT.
A cél az, hogy az egészséges sejtek károsodását elkerülve erősítsék a beteg rákellenes immunválaszát.
A jelenleg széles körben alkalmazott kemoterápia ezzel szemben a beteg sejtek mellett az egészségeseket is pusztítja.
Ez a technológia a rákkezelések következő nagy állomása lehet
– közölte Siow Ming Lee professzor, a University College London Hospitals NHS Foundation Trust (UCLH) orvos onkológus tanácsadója, aki az Egyesült Királyságban zajló klinikai vizsgálatokat vezeti.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!