A 300 fős parlament szerda este első olvasatban már megszavazta a kormány újabb csomagját, amiről csütörtökön 154:144 arányban véglegesen döntött.
Az újabb megszorító csomag egyebek között adóemelést, a nyugdíjak további csökkentését, valamint a közalkalmazotti bércsökkentést és a kollektív szerződések felfüggesztését tartalmazza.
A csütörtökön befejeződő 48 órás sztrájk második napján főként az állami cégek alkalmazottai nem vették fel a munkát, így zárva tartottak a minisztériumok, közintézmények, de néhány bank is. Szünetelt a tömegközlekedés.
A parlament előtt csütörtökön este több tízezer ember gyűlt össze.
Nem maradt el nap összetűzések nélkül. Anarchisták egy csoportja csapott össze a PAME görög kommunista szakszervezeti szövetség aktivistáival. A rendőrség közbeavatkozott, könnygázgránátokat vezette be. Ennek során egy szívbeteg 53 éves férfi szívrohamot kapott és meghalt.
Az új megszorító csomag a feltétele annak, hogy Görögország megkapja a tavaly jóváhagyott 110 milliárd eurós nemzetközi hitel következő, 8 milliárd eurós részletét. Ennek elnyerése létfontosságú a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Athénnak, e nélkül ugyanis fizetésképtelenné válhat Görögország november közepére.
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Brit fegyverboom: Norvégia és Törökország vásárlása mindent vitt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Ma a béke útját járni bátor cselekedet – Leó pápa elmondta, miért