Gazdag karácsonyra számíthat az idén, aki a Polgár Galéria árveréséről kap ajándékot: az e heti aukciósorozaton zenegépektől szabadkőműves-gyűrűn át luxusórákig terjed a választék.
A Polgár Galéria karácsonyi aukcióját november 29–30-án és december 1-jén rendezi, több mint 800 tétellel, utána pedig az ötödik Idő Urai árverésen háromszáz órára lehet náluk licitálni. A festmények közül két antik mű indul a legmagasabb kikiáltási árról: az 1600-as évek elején készült flamand kép, az Anya gyermekével 3,4 millió forintról, a bécsi Johann Till alkotása, a Rablólovag és kísérete 3 millió forintról kezdi a licitet. Kétmillió forintra tartják az újvidéki születésű és 1977-ben Aradon elhunyt Hajós Imre László mindkét oldalon megfestett vásznát.
Csók István népviseletbe öltözött ifjú párt ábrázoló, Mézevők című alkotása 1,2 millió forintról indul. Ezt a festmény már árverezték 2003 decemberében, ugyancsak a Polgár Galériában, akkor 1,8 millió forintot fizettek érte; párdarabja 1,4 millióért kelt el a debreceni Villás Galériában 2003 szeptemberében. Csóktól megvásárolható egy Bánk bán-illusztráció is, az olajkép kikiáltási ára 1,1 millió forint.
A bútorok között érdekességnek számít két zenegép. Az egyik egy zsiráfzongora a Sternberg Királyi udvari Hangszergyárból, felső részében festett allegorikus jelenet a zene múzsájával, kikiáltási ára 800 ezer forint. A másik egy orchestrion Albert Melnik gyárából, amely szerepelt az Ernst Galéria Muzsikáló gépek évszázada című kiállításán 2002-ben, kikiáltási ára 1,8 millió forint. A bútorok közül a legérdekesebb a XVIII. századi barokk írókomód, induló ára 550 ezer forint.
A galéria legutóbbi árverésén igen színvonalas ezüstkínálatot gyűjtött össze, a mostani anyag értékében szerényebb, de remek karácsonyi ajándéknak való ezüsttárgyakat találhatunk. A legdrágább tétel egy 300 ezer forintos nürnbergi römer pohár, amelyet a híres német mester, Reinhold Rein, az első römer poharak készítője alkotott a XVII. században.
Üvegtárgyak, Loetz- és Daum Nancy-vázák mellett 95 ezer forintos XIX. századi meisseni levesestálra és néhány porcelánfejű századfordulós babára is licitálhatunk, 34 és 180 ezer forint közötti árakon. Van egy 1943-as babaház is 48 ezer forintért. Az előző Polgár-aukción nagy harc volt a Kovács Margit-kerámiákért, most is akad jó néhány, kikiáltási áruk 35 ezer és 280 ezer forint között mozog. Az ékszerek között a pár tízezer forintosak ugyanúgy megtalálhatóak, mint a briliánsok és különlegességekhez is hozzá lehet jutni. Két szabadkőműves-gyűrű is szerepel például az anyagban, 38 és 120 ezer forintos árakon, de egy Ceausescu által adományozott, 24 briliánssal kirakott állami kitüntetést is meg lehet vásárolni, 260 ezer forintért. (Ősszel egy másik „diktátoros relikviához”, egy Szaddám Huszein által rendelt órához lehetett hozzájutni a Váci utcában.)
Az óraaukció december 2-án lesz, ez speciálisan a Polgár Galéria területe és az ötödik alkalommal megrendezett ilyen aukcióra különösen színvonalas anyag gyűlt össze. Több tételt találunk milliós vagy millió körüli kezdő árakon, a 285 tétel összesített kikiáltási ára 60 millió forint. Az árverés különleges darabja egy limitált szériájú Girard Perregaux karóra, amely egy 349 darabos sorozat 118. tagja, és a Ferrari F50-esek tulajdonosainak készült. A most 3,8 millió forintért felkínált óra Anthony A. Marnell II.-nek készült, aki az egyik legnagyobb Las Vegas-i kaszinótulajdonos és -építtető. Kiemelkedő az 1902-ben készült Patek Philippe percütős zsebóra is, kezdő ára 1,2 millió. A 2000-es gyártású klasszikus Calatrava férfikaróra bolti ára 12 650 dollár, az árverésen a harmadáról, 1,1 millió forintról indul. Számos régi zsebóra, kandallóóra, állóóra és utazóóra színesíti a kínálatot, köztük sok a nagy értékű tétel, mint például a 3,4 millió forinton kezdő, 1800 körüli francia kandallóóra-garnitúra.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.