Idén januártól négy rovarfaj (sáska, lisztkukac, alombogárlárva és házi tücsök) is árusítható a boltokban élelmiszerként vagy élelmiszer-összetevőként (például fehérjelisztként), és további nyolc rovarfehérje vár engedélyezésre. A tapasztalatok szerint ez az élelmiszerfajta sokkal kisebb területen, kevesebb vízigénnyel és alacsonyabb széndioxid-termeléssel állítható elő, mint a hagyományos állattenyésztésből származó fehérje, ugyanakkor a kulturális és érzelmi elutasítás miatt szinte lehetetlennek tűnik az ilyen termékek belátható időn belüli térhódítása a hazai konyhákban.
Az Agroinform.hu szakmai portál kérdőívére érkezett közel 500 válaszból az derül ki, hogy mindössze a válaszadók 20 százaléka nyitott olyan táplálék elfogyasztására, amely rovarból származó összetevőt is tartalmaz. További 11 százalék ezt attól teszi függővé, hogy az adott összetevő felismerhető formában található-e meg az élelmiszerben (a feldolgozott rovarfehérje általában liszt vagy olaj formájában kerül az ételekbe).
69 százaléknyian azonban feltétel nélkül elzárkóznak ilyen ételek fogyasztásától.
„Ezúttal egy három évvel ezelőtti felmérésünket ismételtük meg, és az adatok azt mutatják, hogy a rovarfehérje fogyasztása a hazai lakosság körében azóta sem lett népszerűbb: a 2020-ban mért 64 százalékos elutasítási arány még kis mértékben növekedett is” – mutat rá Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője.
Elmondása szerint az elutasítás oka ugyanakkora részben az undor (42 százalék), illetve az a tény, hogy sokan a kulturális identitás megtagadásaként tekintenek (41 százalék) a rovarevésre. Emellett többen a kapcsolódó egészségügyi hatások ismeretének hiányát (6 százalék) vélik kockázati tényezőnek.
Tudtunkon kívül is fogyaszthatunk rovartartalmú élelmiszert
Kevesen tudják, de évtizedek óta napi szinten fogyasztunk – igaz, nem fehérjepótlás céljából – rovarokból készült élelmiszeradalékokat. Közülük a legelterjedtebb a kármin nevű, nőstény pajzstetvekből kivont színezék, amely például vezető márkák húsipari és édesipari termékeiben (sajtok, kolbászok, gyümölcsjoghurtok, lekvárok és egyéb édességek, szeszes italok) is széles körben megtalálható. Szintén pajzstetvek gyantaszerű váladéka a sellak, aminek számos édesség köszönheti fényes felületét.
A válaszadók 17 százaléka szerint komoly marketinggel akár évek alatt is elérhető változás ezen a területen, ugyanakkor 69 százalék szerint ahhoz, hogy a fejlett világban a rovarfehérje az emberi táplálkozás részévé váljék, minimum egy nemzedékváltásra lesz szükség, mivel a jelenlegi lakosság kulturálisan képtelen ilyen váltásra.
További 14 százalék nem köti időhöz az átállást, amely szerintük elsősorban a hagyományos élelmiszerek megdrágulásával fog bekövetkezni.
Az EU komoly fehérjealapú takarmány importra szorul
Csak Magyarországra több mint félmillió tonna GMO szója érkezik évente. Emellett tetemes mennyiségű hallisztet is felhasználunk a takarmányozás során. Ezek részleges kiváltására a rovarfehérje ígéretes alternatíva lehet.
A rovarfehérje takarmányozási célú felhasználását a válaszadók 20 százaléka tartja hasznos, ésszerű dolognak, további 27 százalék bizonyos feltételekhez kötve szintén támogatja, hogy haszonállatokat ilyen módon is tápláljanak a tenyésztők.
A lakosság több mint fele tehát ebben a kérdésben is az elutasítók táborát gyarapítja.
45 százalékuk ezt a már ismert érzelmi okokból teszi, 42 százalékuk az átálláshoz szükséges tapasztalatok hiányával indokolja negatív hozzáállását, 12 százaléknyian pedig azt feltételezik, hogy a másfajta takarmánytól a hús a megszokottól eltérő minőségű lesz majd.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Sztálin-szobrot avattak a metróban, reneszánszát éli a diktátor
