Minden forgatókönyv arra utal, hogy az eddig vártnál sokkal hamarabb válhat jégmentessé az Északi-sarkvidék, mivel a felmelegedés miatt évtizedenként 12,2 százalékkal zsugorodik a sarkvidék tengeri jegének térfogata. Mindez rendkívül negatív képet vetít előre, mivel jelentős következményekkel járna az egyébként is folyamatban lévő klímaváltozás tekintetében.
A Nature Reviews Earth & Environment című folyóiratban megjelent tanulmány szerint ebben az évtizedben, a nyári hónapokban már napok fognak úgy eltelni, hogy nincs úszó jég a sarkvidéken, az évszázad közepére pedig szeptemberben egy teljes hónapig jégmentessé válhat – írja a Gizmodo.
Alexandra Jahn, a légköri és óceáni tudományok professzora, a tanulmány vezető szerzője a lapnak azt mondta, mindent meg kell tenni, hogy az olvadás ütemét visszafogjuk, mivel az nem csak a jövőnkre, de az egész életünkre hatással lesz.
A lap megjegyzi, hogy az Északi-sarkvidék nem csupán a jegesmedvék, a fókák és más vadon élő állat fontos élőhelye: a jég a hőt is visszaveri a világűrbe. A jég térfogatának csökkenése azért rossz hír, mert a jövőben intenzívebb hőhullámokat és szélsőségesebb téli időjárást okoz.
Az olvadás emellett a tengerszint emelkedéséhez is hozzájárul, ami számos szigetországot és part menti várost fenyeget.
Tudományos értelemben az Északi-sarkvidéket akkor tekintik jégmentesnek, ha az óceánon található jégtömeg nem éri el az 1 millió négyzetkilométert. A Jeges-tengeren átlagosan 15,5 millió négyzetkilométernyi jég található.
A tanulmány szerzői szerint azonban még nem veszett el a remény. Mint írják, az alacsonyabb kibocsátási forgatókönyvek szerint az év három hónapjában, a magas kibocsátási forgatókönyv szerint pedig évente akár kilenc hónapig is jeges időjárási viszonyok uralkodhatnak.
Mindez azért lényeges, mert bár az Északi-sarkvidéki jég érzékeny az éghajlatváltozásra, ugyanilyen érzékenyen reagálna a hőmérséklet csökkenésére is, vagyis ideális esetben gyorsan helyreállhat a tengeri jég.
Az aszálytűrő földimogyoró lehet a jövő sikernövénye
A klímaváltozás miatt Magyarországon ígéretes jövő vár a földimogyoróra, amely az elmúlt tíz évben számos esetben bizonyította, hogy nagyon jól tűri az aszályt, rentábilisan termeszthető, vetőmag, takarmány, olaj, sőt brikett is előállítható belőle.Ha többre kíváncsi, kattintson ide--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)