A lengyeltóti dióültetvényen a múlt héten kezdődött meg a betakarítás és várhatóan október közepéig fejezik be. Cziráki Imre, a Juglans Kft. ügyvezető igazgatója szerint egy árnyalattal több az idei termés mennyisége, minőségben azonban – a 600 milliméternyi eső miatt – sokkal jobb.
Cziráki Imre szerint a 200 hektárnyi ültetvényük fele termő, a betakarítást most 30 hektáron kezdték meg – írja a Sonline. A hazai mellett a német, az osztrák és az olasz piacról szállítják héjas dió nagyjából kétharmadát.
Az esős időszakban ugyanakkor a növényvédelem is nagyobb hangsúlyt érdemelt, mivel a csapadékos idő kedvezett a gomba- és baktériumfertőzéseknek. Az ügyvezető igazgató hangsúlyozta, hogy a tavalyi túltermelés miatt világszerte jelentős készletek maradtak meg, a chilei és az amerikai import miatt például megfeleződött a dió ára.
Hozzátette, októbertől helyben értékesítik a mogyorót és a diót, utóbbi átlagosan 200 forinttal többe, 3000 forintba kerül majd.
Lopást követ el, aki gyümölcsöt szed az utcán
Őszbe fordult a természet. Ahogy a népdal is mondja, hull a szilva a fáról, de érik már az alma, a körte és hamarosan a dió is kopogva hullani kezd. Olyan gyümölcsök ezek, amelyek országszerte az utcai fákon is teremnek. Kérdés tehát, hogy kit illet a természetnek az a rengeteg kincse? Utánajártunk.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló