A száj-és körömfájás vírussal kapcsolatban továbbra is négy hazai szarvasmarha telep érintett, újabb fertőzött állatokat és telepeket mostanáig Magyarországon nem azonosított a hatóság. „Teljes figyelmünkkel és erőnkkel azon vagyunk, hogy megállítsuk a vírus terjedését" – jelentette be hivatalos Facebook-oldalán egy videóban Nagy István agrárminiszter.
A tárcavezető hozzátette: mivel egy nagyon könnyen terjedő vírusról van szó, amely akár a széllel is terjed, a védekezés nehéz feladat. Ennek jegyében a fertőzött telepeket lezárták, kényszervágásokat hajtottak és hajtanak végre. A kijelölt zónákban szigorú hatósági intézkedések vannak érvényben. Továbbá ezekben a zónákban fertőtlenítő kapukat állítottak fel és vakcinázzák az állatokat.
Kapcsolódó
Ezen túl döntöttek a közelgő állatvásárok és állatkiállítások törléséről is.
Győr-Moson-Sopron vármegyéből, valamint Komárom-Esztergom megye komáromi, tatai és esztergomi járásából az állatok kizárólag azonnali vágásra szállíthatók ki, ezen belül is csak a kijelölt belföldi vágóhidakra. Ezen túl megtiltják a külföldről érkező, illetve oda tartó fogékony állatok Győr-Moson-Sopron vármegyén és a további három érintett járáson való átszállítását.
A járvány elleni védekezésben résztvevők, az állategészségügyi hatóságok, a védekezést segítő rendvédelmi dolgozók folyamatosan dolgoznak. Hétvégén sem áll meg a munka. Vizsgáljuk az egész országban az állattartó telepeket, a fogékony állatokat és a betegség terjedését. (…) Szorosan együttműködünk a szomszédos országokkal és nemzetközi állategészségügyi szervezetekkel is
– jelentette ki Nagy István, aki arról is beszélt, hogy a kormány Állategészségügyi Operatív Törzset hoz létre, amely öszehangolja a védekezésben résztvevő hatóságok, védelmi és biztonsági szervezetek munkáját. A törzs szombaton is ülésezik és dönt a szükséges intézkedésekről, mert mint a miniszter fogalmazott: a kormány elkötelezett a kárt szenvedett gazdák megsegítésében és a járvány megfékezésében.
Újabb járvány söpör végig Magyarországon: tömeges állatvágások és határzárak kísérik a rejtélyes vírust
Több mint fél évszázad után jelent meg újra a ragadós száj- és körömfájás Magyarországon, a vírus miatt Szlovákiában is rendkívüli intézkedéseket hoztak a hatóságok. A rendkívül fertőző betegség komoly gazdasági károkat okoz: már több ezer haszonállatot vágtak le, és több tucat munkavállalót bocsátottak el. Cikkünkben összefoglaltuk a fertőzés terjedésének hátterét, a hatósági intézkedéseket és a járvány megfékezéséért tett lépéseket.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Halálos áldozatok tömkelegére kell számítani Európában a közeli jövőben

Itt az olcsó B kategóriás jogosítvány, de sokan csak féljogsinak tartják

Egy méltatlanul lesajnált magyar nagyváros lenyűgözte a külföldi utazásszervezőket

Most jól figyeljen: lehet, hogy már ön is nyugdíjba mehetne

A magyar szörnyeteggyár több mint 110 millió eurót transzformált össze

Magyaros online puzzle hódít a neten, próbálja ki ön is!

Egy miami luxusvilla árába kerül ez az orvosság, de tényleg életet ment

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Váratlan helyről kap folyamatos muníciót a forint
