Mark Westet, a Juventus Rádió vezérigazgatóját a tulajdonos, a Metromedia International programing területért felelős alelnökévé nevezték ki a napokban. Az új poszttal járó elfoglaltságok miatt West átadja a Juventus Rádió vezetését, amelyet ideiglenesen Malcolm Acheson vesz át. West, aki szívügyének tekinti a csatornát, ahol nyolc évig dolgozott, továbbra is Budapesten marad, nem szakad el a rádiótól, hiszen továbbra is hozzá tartozik a Juventus programjainak felügyelete. Erre azért is oda kell figyelnie, mert a budapesti piac folyamatosan változik - mondta a szakember. Bár a rádiók elérve kamaszkorukat kinőtték gyermekbetegségüket, a fiatal kor is tartogat kezelendő helyzeteket - fogalmazott Mark West. Finomítani kell a rádión, figyelni kell a változásokat, hogy a Juventus lépést tarthasson a trendekkel, szembenézhessen a kihívásokkal. West új pozíciójában is megtartja a nemrég alakult Magyar Elektronikus Média Tanácsnál betöltött elnöki tisztségét. A Metromedia alelnökeként a Juventus mellett számos európai rádió programjáért is felelősséggel fog tartozni. Ezek között említette az észt (tallinni) csatornát, amely alapvetően egy fiataloknak szóló rádió, s amely egykor a jelenleginél sikeresebben működött. A Metromediának Finnországban három országos adója is van, ott ugyanis nincs a magyarhoz hasonló tulajdonosi korlát. A nemzeti könnyűzenei programot sugárzó adó mellett egy dzsessz- és egy közlekedési-zenei csatornát is működtetnek. Ezek az adók gazdasági szempontból is figyelemre méltóak, minthogy ott a lakosság lélekszáma fele a magyarországinak, míg a reklámköltés megegyezik a hazaival. Mark West arról is beszámolt, hogy Belgiumban éppen most pályáznak meg egy frekvenciát.