Az ítélethirdetést megelőzően a novemberi tárgyalási napokon kerül majd sor a perbeszédekre - mondta Havasiné Kulcsár Petrától, a Győri Törvényszék sajtószóvivője a napilapnak.
A Mal Zrt. ajkai telephelyén 2010. október 4-én szakadt át a X. számú vörösiszap-kazetta fala. A kiömlő hatalmas mennyiségű lúgos zagy elöntött több települést, kioltotta tíz ember életét, és több száz milliárd forintos kárt okozott.
Kapcsolódó
A vörösiszapperben 2016. január végén, több mint háromévnyi tárgyalássorozat után hozott elsőfokú ítéletet a Veszprémi Törvényszék, s bűncselekmény hiányában felmentette mind a tizenöt vádlottat. Az ügy a Győri Ítélőtáblára került, amely hatályon kívül helyezte az első fokon meghozott ítéletet, és új eljárást rendelt el.
A megismételt elsőfokú eljárásban a Győri Törvényszék jár el, mert bár a táblabíróság határozatával az elsőfokú ítéletet meghozó Veszprémi Törvényszékre utalta vissza az ügyet, a bíróság jelezte: nincs olyan bírája, aki ne lenne valamilyen oknál fogva érintett az ügyben.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye