A 43 új autóbusz nagyságrendileg 3,2 milliárd forintba került - közölte a Volánbusz az MTI-vel.
Az új, kéttengelyes szóló, távolsági autóbuszok légkondicionáltak, wifi szolgáltatással, usb-töltőpontokkal és 230 voltos aljzatokkal felszereltek. A járművekben 49 - biztonsági övvel és kényelmes lábtérrel ellátott - ülést helyeztek el. A buszok Euro-VI környezetvédelmi osztályba sorolt dízelmotorral, továbbá nemzetközi és emelt sebességű vizsgával (Tempo 100) rendelkeznek - írták a közleményben.
Az átadáson Dávid Ilona, a Volánbusz Zrt. és a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. elnök-vezérigazgatója, a regionális autóbusz közlekedési központok igazgatóságának elnöke beszédében hangsúlyozta: a közösségi közlekedési szolgáltatók számára a siker záloga a folyamatos fejlődés, az újabb igények minél szélesebb körű kielégítése, mert csak így maradhatnak versenyben az egyéni közlekedéssel szemben, és így készülhetnek fel a liberalizációra.
A környezettudatosság, a fenntarthatóság és a gazdaságosság az az értékrend, amely meghatározza az Man céget és az általuk gyártott járművek technológiai innovációját - közölte Hoyos György a Man Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. cégvezetője.
Idén újabb 68 korszerű autóbusszal bővül a közlekedési központok járműállománya, a Volán Buszpark Kft. beszerzésének eredményeképpen tavasszal 25 Kravtex Credo autóbusz, nyáron pedig 43 Man/Neoplan gyártmányú jármű áll forgalomba.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol