Még húsvét előtt január 1-ig visszamenőleg megkapják 14 százalékos béremelésüket a Hopi Hungária gépkocsivezetői. Az emelésről december óta egyeztetett a szakszervezet és a cég vezetése.
A kezdeti időszakban nagyon távol voltak az álláspontok, voltak szakaszok amikor olyan feszült helyzet alakult ki, hogy a dolgozók részéről akár a munkabeszüntetés lehetősége is felmerült - írja a KDFSZ a közleményében, amely szerint a munkáltató is belátta, hogy a munkabékét és a dolgozói elvándorlást csak úgy tudja megállítani, ha komolyan veszi a dolgozók igényeit.
A megállapodás értelmében 2018-ban két lépcsőben történik a béremelés. Január 1-től 7,2 százalékkal illetve július 1-től további 6,8 százalékkal nő a gépkocsivezetők munkabére. Emellett megmaradnak a cafetéria elemek és a bejárási támogatás is. Továbbá bevezetnek egy üzemanyag-megtakarítási bónuszt is.
A béremelésnek köszönhetően 2018-ban havi nettó jövedelem elérheti a 320 ezer forintot.
A Hopi Hungária Kft. a Céginfo.hu adatai szerint 2016-ban 6 milliárd forintos forgalom mellett 131,2 millió forintos mínuszos adózott előtti eredményt ért el. A vállalkozásnak 275 munkavállalója van. A cég tulajdonosa a Csehországban bejegyzett Hopi Holding a.s.
A fotó forrása: Pixabay.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni