Görögországban 2024 augusztusa és 2025 decembere között több mint 450 ezer juhot és kecskét öltek le a juhhimlő miatt.

A járvány első esetét 2024 augusztusában regisztrálták az ország északi részén, azóta ellenőrizhetetlenné vált a fertőzés terjedése. A Juhhimlő Kezelésére és Ellenőrzésére létrehozott Görög Nemzeti Tudományos Bizottság (EEDE) adatai szerint közel kétezer fertőzést azonosítottak, több mint 2400 gazdaságban – írja az Agroinform.

2025 januárjában egy észak-görögországi juhász öngyilkosságot követett el, miután a hatóságok elrendelték teljes nyájának megsemmisítését. A gazdák egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülnek, miközben az állami védekezés kizárólag az állományok felszámolására épül.

A kormány döntésének hátterében elsősorban gazdasági megfontolások állnak. A juh- és kecsketej döntő része a feta sajt előállításához szükséges, amely Görögország egyik legfontosabb exportterméke. Az oltás bevezetése a betegségmentes státusz elvesztésével járna, ami súlyos exportkorlátozásokat és piaci veszteségeket okozna.

A járvány miatt visszaesett tejtermelés azonban már most is komoly gondokat okoz, a szakértők szerint a feta ára jelentősen emelkedhet, akár luxuscikké is válhat. Eközben egyre több jel utal arra, hogy egyes gazdák illegálisan, külföldről beszerzett vakcinákkal próbálják megmenteni állataikat.