A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságát (MMI) egy állampolgár értesítette, hogy ez hozzá eljuttatott értesítés szerint (melyet ide kattintva érhet el) a Nemzeti Munkavédelmi Felügyelőség a főváros területén működő valamennyi jogi személy és szervezet részére fokozott ellenőrzést rendelt el. Ez a dokumentum szerint kiterjed mind a munkabiztonsági, egészségügyi-higiéniai, illetve tűzvédelmi előírások betartására is.
Az MMI ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a dokumentum nem az MMI-től származik, hiszen a szervezet soha nem folytat le az "Értesítésben" leírtak szerinti helyszíni ellenőrzéseket. A munkaügyi és/vagy munkavédelmi előírások betartásának ellenőrzését a fővárosi/megyei kormányhivatalok munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szervei végzik, az ellenőrzés megkezdésekor felügyelői igazolvánnyal igazolják magukat a kormánytisztviselők.
Fontos tudnivaló az is, hogy az ellenőrzésről előzetes bejelentést nem küldenek a munkáltatóknak, kivéve a munkavédelmi felügyelőségek által lefolytatott komplex ellenőrzéseket. Ez utóbbi esetben hivatalos fejléccel, lábléccel, iktatószámmal, bélyegzővel, megfelelő jogszabályi hivatkozással ellátott, kiadmányozott leiratban tájékoztatják a munkáltatót.
Legolvasottabb
Mi történik? Döbbenetes dolog derült ki a palackozott vízről
Behúzták a féket, inkább szembe mennek Ursula von der Leyennel
Borulnak a húsvéti utazások, kapkodnak a turisták után a szállodák
Fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nyáron érkezik a jelentős emelés
Jön a milliomosok adója: van, aki már menekíti a vagyonát
Döbbenetes lépésre készül Európa, az oroszok állnak a háttérben
Orbán Viktor kiment az emberek közé és egymilliós fizetést ígért
Vihar előtt: az iráni háború kirobbanása előtt ide pakolták megtakarításaikat a magyarok
Kész tervei vannak a Tiszának, nagy változásokat ígérnek a Molnál