Új ügyvezető igazgató került a csődeljárás alatt álló Tungsram Operations Kft., valamint a Tungsram-csoport több tagvállalata élére Képes Kálmán személyében – írja az MTI. Jörg Bauer eddigi elnök-vezérigazgató leköszön ezekről az ügyvezetői pozíciókról.
Bauer, a GE Hungary korábbi elnöke 2018-ban vásárolta meg a Tungsramot a GE-től, amely be akarta zárni a vállalatot. A cégvezető akkor a kormánnyal szorosan együttműködve lépett, és a támogatást is megkapta ahhoz, hogy megmentse a céget, amelynek átalakítására a GE feltételei miatt öt évet szántak.
Az elmúlt évek alatt a kormány támogatásával, stratégiai partnerségével elindult a Tungsram átalakítása, megszülettek azok a területek, üzletágak, amelyek a jövőt biztosíthatták volna. Ezen ágazatok még mindig fennmaradhatnak, de az EXIM Bank csődegyezséget kizáró szavazatát követően sokkal nehezebb körülmények között – írták.
Az öt év letelte előtt a járvány, az energia- és nyersanyag-áremelkedés, majd az ukrajnai háború megakadályozta a terv teljes megvalósulását, végül pedig az EXIM Bank váratlan inkasszója és elzárkózása a megegyezéstől sem támogatta a folyamatot. Ez utóbbi fejlemény következményeként a Tungsram jelenleg a felszámolás kezdetét várja.
A közlemény szerint Képes Kálmán, az új ügyvezető igazgató hatalmas nemzetközi tapasztalattal és kapcsolatrendszerrel rendelkezik, a Tungsramhoz születése óta, édesapja révén is kötődik, de kiválasztásakor a szakszervezetek ajánlása is sokat nyomott a latban. Az új vezető abban bízik, hogy a hűséges beszállítóik és vevőik támogatásával, a munkatársaik elkötelezettségével megoldást találnak a jövőre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban