Újabb munkabeszüntetést szerveznek a Volánbusz sofőrjei, ezúttal január 28-29-re. A SZAKSZ operatív testülete ugyanis arról döntött, hogy nem fogadja el a minisztérium három éves bérfejlesztési ajánlatát.

Dobi István, a szakszervezet elnöke közölte, hogy amennyiben elfogadható ajánlatot kapnak, azonnal lefújják a tervezett munkabeszüntetést. A bizottság a többéves bérmegállapodással helyett továbbra is az egy évre kötött egyezséghez ragaszkodik – írja a Népszava. Korábban átlagosan 25 százalékos, azaz 112 500 forintos béremelést követeltek, ezt azonban később minimum 90 ezer forintosra módosították.

Arról is döntött a szakszervezet operatív bizottsága, hogy figyelmen kívül hagyja Lázár János közlekedési miniszter fenyegetését, mely szerint nem hajlandó nyomás alatt tárgyalni. Dobi István szerint azonban teher alatt nő a pálma.

A szakszervezet arról is határozott, hogy a továbbiakban a Volánbusz Zrt.-vel folytatják a bértárgyalásokat a MÁV-Volán vállalatcsoport Csoportszintű Érdekegyeztető Tanácsának ülése helyett. Erről azért döntöttek így, mert jelentősen elmarad a Volánbusz vezetők bére azokhoz képest, akik a MÁV-Startnál dolgoznak.

Erre azért is van esély, mert ha bármelyik képviselő szakszervezet nem írja alá az egyezséget, akkor nem születik ágazati szintű megállapodás. Ilyenkor pedig a MÁV-Volán csoporthoz tartozó társaságoknak önállóan kell megállapodnia a szakszervezetekkel.

Lázár János megtette ajánlatát, a szakszervezeteknél pattog a labda

Három év alatt legalább a negyedével nőhet a MÁV-VOLÁN dolgozók bére. Időt kértek az érdekképviseletek.