Budapesten nem csak Andy Vajna kaszinói zártak rekord évet 2018-ban, hanem a Duna Plázában lévő három kártyaterem is. A Szerencsejáték Felügyelet adatai szerint a kártyatermek engedélyei a Monaco Póker Kft., illetve a Plaza Póker Kft. nevére szólnak, a két cég együtt tavaly mintegy 890 millió forintos árbevételből 330 millió forintos profitot termelt a tulajdonosoknak - derült ki a cégek beszámolóiból.
"Feltámasztjuk a hagyományokat, hogy a póker újra méltó helyére kerüljön. Az ország egyik legnagyobb kártyatermét hoztuk létre 660 négyzetméteren, 3 különálló teremben 28 asztallal. Egészen kicsiből, egy kisvárosi póker klubból indultunk, filléres versenyekkel" - olvasható a Duna Plázában működő termek weboldalán. A tulajdonosokról nem lehet sokat tudni: a 2016-ban alapított két cég két harmincas fiatalemberhez, Mészáros Péterhez és Gazdóf Barnabáshoz köthető, és mind a ketten úgy döntöttek, hogy az összesen 330 millió forintos adózott nyereséget nem veszik fel, hanem eredménytartalékba helyezik. Közös a tulajdonosokban, hogy mindketten Miskolc környékén laknak (Szerencs, illetve Bekecs).
A bevételhez viszonyítva ez jelentős profitnak számít, hiszen eleve a kártyaterem játékadója a tiszta játékbevétel 40 százaléka a törvény szerint. Jelentős kiadás lehet még a 660 négyzetméter kibérelése is a Duna Plázában a bevásárlóközpontot tulajdonló francia Klépierre-csoporttól. A Monaco Póker Kft. és a Plaza Póker Kft. is ugyanarra a ferencvárosi székhelyszolgáltatónak a címére van bejegyezve. Mivel a Miniszterelnöki Kormányiroda hatáskörébe tartozó Szerencsejáték Felügyelettől kapott engedélyük 2031-ig érvényes, így - ha tartani tudják az évi 300 millió forintos profitot - addig papíron "összepókerezhetnek" maguknak mintegy 4 milliárd forintot. A Duna Plázában korábban is volt pókerklub, de azt a Belvedere Entertainment Kft. üzemeltette, az a cég most már felszámolás alatt áll.
Egy új budai kártyaterem is megkapta idén a szükséges papírokat a hatóságtól. A Casa de Juego Kft. póker klubja a Szilágyi Erzsébet fasornál tornyosuló Hotel Budapest (Körszálló) aljában tárta ki a kapuit. Míg néhány hónap szünet után újra kinyithatott Nyíregyházán a BIG Cash nevű kártyaterem is: az engedélyük 2034-ig érvényes. Miskolcon viszont még nem nyitott meg a Tropicana kaszinó, de a Miniszterelnöki Kormányiroda már 10 éves szerződést kötött a koncessziót elnyerő Treff-Klub Kft.-vel május 1-jei hatállyal. A győri és a pécsi kaszinók koncesszióját is elnyerő Treff-Klub Kft. korábban már megalapította a Casino Win Miskolc Kft.-t, amely Rákosfalvy Zoltán győri ügyvédhez tartozik.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat