Az üzemeltető AmRest Vendéglátó Kft. csütörtökön közölte, hogy a 30 és 50 ezer közötti lélekszámú nagyvárosokat célozza meg a Pizza Hut franchise partnereken keresztül történő térfoglalási terve.
A társaság 2023 júniusában, Szegeden nyitotta meg első fővároson kívüli éttermét. A franchise rendszer keretében a működéshez szükséges üzleti modell kialakítása mellett az infrastrukturális háttérről és marketingről, illetve az éttermek tulajdonosainak és alkalmazottainak rendelkezésére álló tréningekről és tanácsadásról is gondoskodik a nagyvállalat.
Kozák Miklós, a Pizza Hut Magyarország igazgatója kifejtette, hogy az új éttermek helyének megválasztásánál nagy szerepen játszik a márkalefedettség és a jó elérhetőség országszerte. Emiatt a cégcsoport a körülbelül 50 ezres lakosságú városokat tartja megfelelőnek.
A Pizza Hut a világ mintegy 100 országában több mint 19 ezer éttermet üzemeltet, ebből 25 Magyarországon található.
A nyilvánosan elérhető adatok szerint az Amrest árbevétele 2022-ben az előző évi 3,9 milliárd forintról 2,3 milliárd forintra csökkent.
(Gyurka Eszter)
Az izraeli Burger King ételt osztott katonáinak, egyik éttermük bánta
Egy biztonsági kamera rögzítette, hogy egy török férfi betört egy Burger Kingbe, mert azt mondták neki, hogy a cég támogatja Izraelt.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van