A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő Nemzeti Sportközpontok közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
Az ajánlatkérő az új létesítmény építését azzal indokolja, hogy a mogyoródi Hungaroring mellett, az ország keleti részében is létesüljön egy olyan multifunkciós létesítmény-együttes, amely - a Hungaroringen megrendezésre kerülő nemzetközi sportversenyeken kívül - az autó- és motorsport egyéb szakágai versenyeinek megrendezéséhez is, a XXI. századi követelményeknek megfelelő helyszínt biztosít.
A megvalósíthatósági tanulmánynak ki kell térnie a következő funkciókra::
- a FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) szerint minősített Grade 6R versenypálya, de további feladat az FIA Grade 2 minősítésnek való megfelelés lehetőségének a vizsgálata,
- nemzetközi gokart pálya és vezetéstechnikai központ,
- offroad és salakmotor központ.
A létesítményben lesz hotel, étterem és konferencia-központ is.
Még 2018 őszén jelentették be, hogy újabb "Hungaroring", azaz egy FIA-minősítésű pálya épül Magyarországon, mégpedig Nyíregyháza közelében. Az akkori tervek szerint ez nem egyszerű versenypálya, hanem autós és motoros központ lesz. A cél, hogy edzőtáborozási, tesztelési lehetőségeket tudjanak biztosítani a hazai, valamint a környező országok versenyzőinak.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak