A NAV minden hónap utolsó napja szerinti állapot alapján vizsgálja a köztartozásmentes adózói adatbázisban történő szereplés feltételeinek teljesítését és vizsgálatának eredménye szerinti a tárgyhónapot követő hónap 10-én frissíti adatbázisát.
Gyakori, hogy az adózók kisebb adózási kötelezettségek elmulasztása, kisebb összegű, elsősorban figyelmetlenségből adódó folyószámla rendezési problémák miatt kikerülnek az adatbázisból. Ez leginkább az ekaer-bejelentésre kötelezett adózói kör esetében okoz komoly problémát, ugyanis addig, amíg valamely adózó szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban - ha legalább két éve működő vállalkozás -, akkor mentesül a biztosítéknyújtási kötelezettség alól - írta a NAV.
Kapcsolódó
Néha egy cég életében nem számottevő, néhány ezer forintos - elsősorban figyelmetlenségből adódó - adótartozás miatt kerül ki valaki az adatbázisból, melynek a következménye számos kellemetlenség. A NAV a bejelentés szerint az új szolgáltatása keretében támogatást akar nyújtani az adatbázisban már szereplő cégek számára azzal, hogy amennyiben a rendelkezésére álló adatok szerint adózó már nem felel meg a jogszabályi feltételeknek, úgy erről cégkapun vagy KÜNY tárhelyen keresztül elektronikus előzetes értesítést küld, időt és lehetőséget biztosítva ezzel az elmulasztott kötelezettség pótlására.
Fotó forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani