Egyedüli ajánlattevőként a SAGRA Építész Kft. tervezheti át az MTK Sportparkot, nettó 480 millió forintért. A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő Magyar Testgyakorlók Köre (MTK) Budapest közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A közlemény kitér arra, hogy az MTK nyílt tervpályázatot írt ki a létesítmény megtervezésére 2017 februárjában, melyet a SAGRA Építész Kft. nyert meg. A meglévő tervdokumentációk áttervezését a nyertes ajánlattevőnek úgy kell megvalósítania, hogy az ne igényelje - az időközben megszerzett - építési engedély módosítását.
Kapcsolódó
A sportparkban - egyebek mellett - a következő létesítmények lesznek:
- MTK irodák, közösségi helyiségek, kegyhely, Brüll Akadémia helyiségei, Sportegészségügyi Központ, a nettó alapterület 3 866 négyzetméter, amelyből az irodák nettó alapterülete 892 négyzetméter.
- fedett sportterületek (multifunkcionális sportcsarnok) a kiegészítő területekkel nagycsarnok, illetve rendezvényterem épülete, a nettó alapterület 17 018 négyzetméter, a sportcsarnokban kialakításra kerül egy 4990 ülőhelyes lelátó,
- fedett sportterületek (multifunkcionális sportcsarnok) a kiegészítő területekkel kiscsarnok épülete, a nettó alapterület 11 377 négyzetméter,
- szabadtéri pályák és funkciók - 2 teljes méretű labdarúgó pálya, valamint egyéb szabadtéri sportfelületek.
A Napi.hu egy héttel ezelőtt írt arról, hogy a Mozaik Építőipari Kereskedelmi Szolgáltató Kft. építheti fel az MTK új labdarúgó- és küzdősport edzőcsarnokát, nettó 978 millió forintért.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol