A Sólyom Hungarian Airways Kft. 2013 augusztusának közepén mutatta be Álmos vezérre keresztelt gépét a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a gép néhány órás tartózkodás után elrepült Budapestről, s azóta sem tért vissza.
A Sólyom Hungarian Airways az elmúlt hónapokban az légijármű-üzembentartási engedély. (AOC) kiadásához szükséges minden személyi, tárgyi és valamennyi nemzeti és közösségi jogszabályi feltétel fennállását igazolta a hivatalnak, és igyekszik ezt fenntartani addig, amíg újra légialkalmas repülőgépet tud üzembe helyezni - közölte a lappal az NKH.
A hatályos cégbírósági adatok szerint a társaság "rendben működik", bár 2013 októberében végrehajtást rendelt el ellene a NAV Dél-budapesti Adóigazgatósága. A cég beszámolója szerint székhelye továbbra is a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminálján található, bár a Világgazdaság információi szerint ott már nem lehet fellelni a céget. Tulajdonosa pedig a Sólyom Befektetési és Vagyonkezelési Holdig Kft., amely pedig négy magánszemély birtokában van.
Lucsik János tulajdonos-ügyvezető elfoglaltságára hivatkozva nyilatkozott. A cég tavaly növelte bevételét 2013-hoz képest, és az így megközelítette a 22 millió forintot. Mindeközben a bevétel dupláját fizették - a cégbírósági adatok szerint 29 főt foglalkoztató társaságnál - személyi jellegű kiadásokra, és az anyagi jellegű ráfordítások is meghaladták a 30 millió forintot. Így nem meglepő, hogy a cég üzemi vesztesége több mint 100 millió forint volt - ez azonban körülbelül a fele a 2013-as üzemi veszteségnek -, miközben a társaság tavalyi mérleg szerinti vesztesége is meghaladta a 37,5 millió forintot.
Legolvasottabb

Felrobbantottak egy pénzautomatát, a detonáció a bank épületét is megrongálta

Hason landolt egy magyar repülő a reptéren, most hozták nyilvánosságra az incidenst

„Félő, hogy Trump valami őrültségre készül”: összeültek a legnagyobbak a háború árnyékában
Brutális földindulás csapott le, rengeteg a sérült

Fordulat a lezuhant indiai repülő ügyében: kiderülhet, miről beszéltek a pilóták a légiirányítókkal

Nagy bejelentés: titokzatos új hivatal jön ősszel

Felháborodott ápolók írtak levelet Pintér Sándornak

Rabszolgamunka az osztrák földeken: nagy árat fizethet, aki a szomszédban keresi a szerencséjét

Beteljesült Nagy Márton rémálma: repkednek a mínuszok a gazdaságban
