Mészáros Lőrinc és Szíjj László könnyebben eleshet a 35 évre kötött autópálya-koncessziótól, mint azt korábban gondolhattuk volna – erről adott hírt a Hvg.hu. A portál kifejtette, hogy a két nagyvállalkozó cégei építik az M1-es autópályát, Mészáros bankja pedig hitelt ad,
ám a mindenkori kormány az eddig ismertnél egyszerűbben is felbonthatja a 2057-ig szóló koncessziós szerződést.
Az érdekeltségükben álló sztrádakoncessziós társaság, az MKIF Zrt. most vágott bele az M1-es autópálya most kezdődő újjáépítésébe és bővítésébe, és Bicskéig a befejezése csak 2028 őszén várható. Noha már 2022-ben nyélbe ütötték a bizniszt, a több évtizedet felölelő projekt legvégéig még számos kormányzati ciklus hátravan.
Mégis meglepően könnyen elveszthetik a rendkívül jövedelmező és minimális kockázatokkal bíró üzletet: a felmondási okok között szerepel ugyanis az, ha uniós kötelezettségszegési eljárás indul a koncesszió miatt, különös tekintettel arra, ha az Európai Bíróság marasztaló ítéletet hoz.
Az Európai Bizottság pedig így is tett: kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, mivel nehezményezi, hogy a koncesszió értékének becslése nem volt megalapozott, és hogy túl kevés kockázatot visel a koncesszor.
Tulajdonképpen koncessziónak se lehet nevezni, inkább egyszerű közbeszerzésről van szó.
– érvelt a bizottság.
Bár nem valószínű, hogy az Orbán-kormány felmondaná a hozzá közelálló vállalkozókkal kötött koncessziós szerződést, de Magyar Péter a Tisza Párt elnökeként már előre jelezte, hogy kormányra kerülésük esetén felülvizsgálják a NER korszakában kiosztott állami koncessziókat, és szükség esetén fel is bontják azokat.
Autópálya-aranybánya: az állam fizet, Mészárosék profitálnak
Már 30 milliárd forintot tehetett zsebre Mészáros Lőrinc és Szíjj László a koncessziós sztrádákból, ugyanis 2022 óta az ő érdekeltségükbe tartozó MKIF Zrt. vezeti a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztéseit. A koncessziós díjbevétel nyereségeit a hozzájuk köthető magántőkealapoknak fizették ki. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében