Szerda délelőtt 8:29-kor indult Kelenföldről a Grazba a Mura InterCity-vonat. Az indulás előtt azonban az öt rendelkezésre álló kocsiból hármat kivontak a forgalomból. Kettőnél műszaki okok léptek fel, egyet pedig nem sokkal az indulás előtt le kellett zárni. A pótlásukról a MÁV már nem tudott gondoskodni – tudta meg a vasúttársaságtól a 24.hu.
Azt írták, hogy a kalauzok igyekeztek az utasok segítségére sietni, és mindenkit a lehetőségekhez mérten átültetni a működő kocsik valamelyikébe. A lap a vonaton utazó munkatársának értesülései alapján úgy értesült, hogy ez úgy nézett ki a gyakorlatban, hogy az első osztályra ültették át azokat, akiknek a forgalomból kivont kocsik valamelyikén volt ülőhelyük eredetileg.
A többségüket ezzel a módszerrel sikerült is átköltöztetni, 10-15 utasnak azonban már nem maradt szabadt hely, így nekik állniuk kellett.
Szombathelyen aztán plusz egy kocsit hozzákapcsoltak a vonathoz, a három nem működőt pedig lekapcsolták.
A MÁV elnézést kért az érintett utasoktól és közölte: a kompenzációt telefonon vagy emailen tudják értesíteni.
MÁV: valaki leparkolt a vonatsíneken, egy hajszálon múlt a tragédia
A Balatonfüredről a Déli pályaudvarra tartó Bagolyvonat még időben fékezni tudott, így elkerülte az ütközést.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste