Több ponton elmozdult az M30-as autópálya szerkezete Szikszó térségében, a 38-as kilométerkőnél, emiatt pedig akkora repedések jelentek meg a burkolaton, hogy a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) úgy döntött, hogy mindkét irányban, teljes szélességében lezárja a pályát, legalább fél évre.

Az Útinform arról tájékoztatott, hogy a korlátozás a 33-as jelű Miskolc-észak és a 40-es jelzésű Szikszó-csomópont közötti szakaszon lesz érvényben, február 17-től egészen augusztus 17-ig – írja a vg.hu. A lapnak a hírt  Szimicsku László, az MKIF kommunikációs igazgatója is megerősítette.

A sztráda problémáiról videó is készült:

 

 

Az igazgató hozzátette, ameddig lehetett, addig fenntartották a forgalmat üzemeltetőként, de az elmozdulás olyan mértékű lett, hogy a teljes lezárás mellett kellett dönteniük. Elmondása szerint az elmozdulásból adódóan a pálya egy 100-150 méter széles részen megsüllyedt. Emiatt az is lehet, hogy a teljes szerkezetet újra kell építeni. Leszögezte azonban, hogy az MKIF nem vett részt kivitelezőként a projektben.

A kivitelezést a Strabag Építő Kft. és a Strabag AG konzorciuma nyerte el, 39,4 milliárd forintért, akik felszólítólevelet is kaptak a beruházó magyar államtól, hogy kezdjék meg a helyreállítást.

A lap információi szerint azonban a cég előre nem látható okokkal, többek között a talajvíz mozgásával magyarázta az elmozdulást a sztráda szerkezetében.

Az M30-as autópályát hivatalosan 2021 októberében adták át. A beruházás 2018 márciusában indult, összköltsége 200 milliárd forintot tett ki.