A Tornyosnémeti határában tartott ünnepségen elmondta, az 56,8 kilométer hosszú új sztrádaszakasz megépítésével Miskolc és Kassa között gyorsforgalmi úton lehet közlekedni, amely része a 3300 kilométer hosszú, a Balti-tengertől Romániáig, illetve Görögországig tartó Via Carpatia közlekedési folyosónak - mondta el a most már a határig érő szakasz átadásán Nagy Róbert Attila, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója.
Az érintett országok közül Magyarország készült el leghamarabb az útvonal rá eső részével, a 221 kilométer hosszú útvonal hazai szakasza Kassánál lép be az országba, majd Miskolcot és Debrecent érintve Nagykerekinél folytatódik Románia felé - mondta a vezérigazgató az MTI szerint.
A nettó 180 milliárd forintból, uniós és hazai forrás segítségével, három szakaszban megépült M30-as új szakaszát a személygépkocsival közlekedők ingyenesen használhatják az év végéig. A NIF 2012 óta foglalkozik a sztrádaszakasz megépítésével, kezdetben kétszer két sávos autóutat terveztek, de egy 2015-ös kormánydöntés autópálya építését rendelte el. A Miskolctól Tornyosnémetiig vezető, kétszer kétsávos, óránkénti 130 kilométer tervezési sebességű sztráda építését 2018-ban kezdték meg.
Nagy Róbert Attila elmondta, az útszakaszt tizenhárom új híd keresztezi, emellett hat csomópontot, három pihenőhelyet, illetve több vadátjárót alakítottak ki. A NIF Zrt. vezérigazgatója az elmúlt három évben megvalósult gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztésről szólva elmondta, a társaság 2019-ben 113, tavaly 162, idén pedig 103 kilométernyi gyorsforgalmi utat adott át a forgalomnak.
Év végéig várható az M44 Tiszakürt és Kondoros közötti, egy új Tisza-hidat magában foglaló szakaszát is átadják az autósoknak - tette hozzá Nagy Róbert Attila.
Múlt héten átadták az M8 Körmendtől majdnem az osztrák határig érő szakaszát.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)