A Filmalap szeptemberben írta ki az utazásszervezési tendert. Ebben - egyebek mellett - szerepelt repülőjegy beszerzése és kiállítása, repülőtéri VIP váró előzetes foglalása, a bécsi repülőtéren parkolás, parkoló kártya eseti megrendelése, nemzetközi és belföldi vasútjegy- és helyjegy beszerzése és megküldése, útvonal ajánlat, nemzetközi és belföldi szállásfoglalás, továbbá városkártya foglalása is. Az ajánlatkérő nem ismerte a konkrét igényét, ezért csak annyi információt adott az ajánlattevőknek, hogy 108 millió forint az erre fordítható keretösszeg és évi 900 utasnappal kalkulál.
Az ajánlatkérő - az ajánlatok bírálata körében - nem kért indokolást egyik ajánlattevőtől sem, az ajánlati árakról. Ezt kifogásolta az egyik ajánlattevő, a MAURI Utazási, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. és előzetes döntéshozatalt kért. Miután a Filmalap ezt elutasította, a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult jogorvoslatért.
Kapcsolódó
Kifogásolta, hogy a többi ajánlattevő - a Weco-Travel Kft., az OTP Travel Kft., valamint a Blaguss Utazási Iroda Kft. több szolgáltatást ingyenesen vállalt és erről nem kért felvilágosítást az ajánlatkérő. Hangsúlyozta, hogy a veszteséges szolgáltatások (vagy a kereszt finanszírozással finanszírozott veszteséges szolgáltatások) a gazdasági észszerűséggel vagy a piaci racionalitással nem egyeztethetők össze.
A döntőbizottság elfogadta az érvelést, mondván, hogy aminek költsége van - például az értesítések kiküldésének - annak az árban is meg kell jelennie. Ezért semmisítette meg az ajánlati felhívást és szabott ki 2 milliós bírságot a Filmalapra.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Donald Trump vámjai miatt drasztikus lépésre készül az Ikea
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra