A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a tavaly november 30-ával kezdődő héttől méri az oltási hajlandóságot. Míg a felmérés első hetében a válaszadók kevesebb mint 15 százaléka volt biztos benne, hogy beoltatná magát, a mérés tizennyolcadik hetében (a 2021. március 29-ével kezdődő héten) már a megkérdezettek közel 58 százaléka (beleszámítva azokat is, akik már meg is kapták, legalább az első oltást - tette közzé a friss adatokat a KSH.
A március 29-ével kezdődő héten a válaszadók 20 százaléka volt elutasító az oltással kapcsolatban, szemben az első héten mért 36 százalékkal. Most a"talán" beoltatná magát választ 15,5 százaléknyian válaszolták, míg 7 százaléknyian voltak azok, aki a "nem tudja/nem kíván válaszolni" választ adta.
Kapcsolódó
Az oltáshoz való hozzáállást leginkább - közel azonos arányban - a vakcina biztonságosságáról alkotott kép, valamint a járvány súlyossága, a megbetegedések, halálozások száma befolyásolja. A 84 százaékát az oltással kapcsolatosan a sajtóban, médiában megjelenő hírek, 82 százalékát a kormányzati kommunikáció, 71 százalékát pedig a közösségi médiában megjelenő információk is befolyásolják. Ugyanakkor a válaszadók fele egyáltalán nem veszi figyelembe az oltásellenes, oltásszkeptikus csoportok véleményét - írta a KSH.
A 64 év felettiek (85 százalék) és a felsőfokú végzettségűek (81 százalék) tervezik leginkább, hogy beoltatják magukat. A fiatalok és az alacsonyabb végzettségűek a legelutasítóbbak. A 15-29 éves korosztály 37 százaléka oltatna, míg 30 százaléka jelenleg nem oltatna.
Legolvasottabb
Zacher Gábor: A háziorvos a sürgősségire küldi a pácienseket, mert egyébként hosszú a várólista
Ursula von der Leyen átverte Európát?! Nincsenek garanciák, részletszabályok, ismét felforrnak a városok
Mától nyilvános: ők az OTP valódi tulajdonosai
Ketyeg az óra Magyarország felett, nem jók a kilátások
Az eszünk megáll, tényleg ilyen lesz a legújabb Dacia?
Ezért volt csendes karácsonya a legtöbb magyarnak
A kormány nem tudja megakadályozni: magyarországi fegyverek lőhetik az oroszokat
Trump beváltja a fenyegetéseit: amerikai repülőgép-hordozó indult meg Irán felé
Idén később jön a 14. havi nyugdíj! Megszólalt a Bankszövetség: erre készüljenek a nyugdíjasok