A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) pénteken 16 órától 24 óráig sztrájkolt, szombatra pedig 10 órától 24 óráig hirdették meg a munkabeszüntetést.
A Tesco közölte, hogy ezen a hétvégén is az áruházláncot választó 3,3 millió vásárlójának kiszolgálására fókuszál, és arra törekszik, hogy boltjai a sztrájk idején is a megszokott rend szerint működjenek, a munkabeszüntetés miatt kieső munkaerő pótlására a vállalat diákmunkát rendelt a törvényi előírásokkal összhangban.
Kapcsolódó
A szakszervezetek 25 százalékos béremelést követelnek és szeretnék elérni, hogy a legalacsonyabb béren foglalkoztatott munkavállalók fizetése is közelítse meg a bruttó 200 ezer forintot, a munkavállalói létszám pedig 15 százalékkal emelkedjen. Követelik továbbá az alvállalkozók által foglalkoztatott külső munkaerő létszámának 15 százalékos korlátját a teljes munkavállalói körön belül, valamint a Tesco költségvetéséből a munkaeszközökre fordítható összeg 30 százalékra emelését a jelenlegi 13 százalékról.
A munkáltató tájékoztatása szerint pénteken a Tesco áruházak 10 százaléka zárt be a sztrájk miatt, a bezárt boltokkal együtt az áruházak 25 százalékában volt tapasztalható valamilyen fennakadás. (A pénteken bezárt boltok listáját itt találja)
A szakszervezet példátlanul sikeresnek tartotta a sztrájkot, mivel a dolgozók szép számmal csatlakoztak a munkát beszüntetőkhöz.
A Tesco Magyarországon 206 üzlettel rendelkezik, ebből 112 hipermarket és mintegy 20 ezer munkavállalót foglalkoztat.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
