Az elismerést 15 lakossági és vállalati kategóriában adták át, a banki termékeket objektíven, az év egésze során alkalmazott árazások alapján vizsgálták és rangsorolták a Bankmonitor.hu szakemberei.
A megmérettetés során összesen 40 bank és befektetési szolgáltató mintegy 4000 pénzügyi termékét vizsgáltuk meg. Minden termékkategóriában azt vizsgáltuk, hogy az átlagos ügyfél érdeklődését, keresletét - azaz az évente több tízezer, esetenként százezer igényt - mely bank mely terméke tudja a pénzügyi racionalitást figyelembe véve legjobban kiszolgálni - mondta Sándorfi Balázs, a portál alapító ügyvezető igazgatója.
A több száz pénzügyi termék részletes vizsgálata során újfent kiderült, hogy jelentős eltérések lehetnek az egyes bankok konstrukciói között, így kellő odafigyeléssel, tudatos döntéssel komoly összegeket lehet megspórolni. A lakossági bankszámlák költségei között például évi 10-20 ezer forint is lehet a differencia, míg a rövid kamatperiódusú lakáshiteleknél átlagos hitelösszeg 8 millió forint esetén havi szinten akár 14 ezer forint, éves szinten 170 ezer forint, teljes futamidő alatt (15 év) pedig akár 2,5 millió forint is lehet.
A mezőny kiegyenlített volt: a 15 kiosztott díjon 12 szereplő osztozott. A legtöbb elismerést - két-két díjat - az OTP, az Erste és a CIB kapta.

(Képünk illusztráció.)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Megszállták az oroszok a magyar közösségi médiát
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Éjjel négy hidat is elfoglaltak Budapesten: volt, akit a rendőrök mentettek ki a Dunából

Olyan változás várható a patikákban, aminek jelentős hatása lehet a lakosság egészségére

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Kevesebb mint felére csökkenthetjük a hűtő és szárítógép fogyasztását
