A dokumentumot Petro Porosenko ukrán elnök és Volodimir Hrojszman kormányfő jelenlétében Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság euróért és szociális párbeszédért felelős alelnöke, valamint Okszana Markarova ukrán pénzügyminiszter és Jakiv Szmolij, az ukrán jegybank elnöke látta el kézjegyével - közölte hivatalos honlapján a pénzügyminisztérium. A felek emellett egyetértési nyilatkozatot is aláírtak.
A közlemény szerint a pénzügyi tárca a külügyminisztériummal közösen elkészíti azt az indítványt, amelyet az államfő a parlament elé terjeszt, kezdeményezve benne a dokumentumok sürgősséggel történő ratifikálását.
Kapcsolódó
Az egymilliárd eurós összeget Ukrajna két egyforma részletben kapja meg. Az első felét - 500 millió eurót - várhatóan idén ősszel azután, hogy a megállapodás a belső eljárások lezárultával hatályba lép, és Ukrajna teljesítette a hitelfolyósítás feltételeit. A második részletet pedig várhatóan jövő tavasszal kapja meg az EU által meghatározott reformintézkedések teljesítése után.
Dombrovskis a GORDON ukrán hírportál szerint kijelentette, hogy a támogatás két fő célja a reformok előmozdítása és a munkahelyteremtés Ukrajnában. "Az Ukrajnában véghezvitt reformok már kezdenek eredményeket mutatni, ezért meg kell erősíteni azokat" - mondta. Részletekbe nem bocsátkozva jelezte, hogy az új program tartalmaz olyan feltételeket, amelyek a korábbi programok során nem teljesültek. Utalt arra, hogy az unió támogatási programja nagyban függ Kijev és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelprogramjának sikeres folytatódásától.
Az Ukrajinszka Pravda emlékeztetett arra, hogy az EU-nak ez már a negyedik, Ukrajnának nyújtott makroszintű pénzügyi támogatási programja. 2014-2017 között összesen 2,81 milliárd eurót kapott, ebből 2014-ben 1,36 milliárdot, 2015-ben 850 milliót, 2017-ben pedig 600 milliót.
A fotó forrás: Pixabay.
Legolvasottabb
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
Kiderült, mely bankok nem férnek bele Nagy Márton ötös tervébe
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Forint vs. euró: lélektani határ alatt a nyitás
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
Bennfentes gyanú: Mol-vezetők milliárdokat kaszáltak a Barátság kőolajvezeték leállásával
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd