Moszkvában is jogszerűtlennek minősítették az EMFESZ Első Magyar Földgáz-, Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2009-es eladását. Moszkvában a RosGaz AG indított jogi eljárást annak érdekében, hogy az ottani kereskedelmi kamara választott bírósága hagyja jóvá az egykori ügyletet.
Góczi István, az EMFESZ Kft. ügyvezető igazgatója egy felhatalmazásra hivatkozva értékesítette 1 dollárért a ciprusi Mabofi Holdings tulajdonában levő céget. A felhatalmazás a Mabofi szerint egyetlen ügyletre vonatkozott, míg Góczi szerint az teljhatalmat biztosított neki az EMFESZ ügyeiben való eljárásban. A 2009-es ügyet egyébként a magyar bíróság is jogszerűtlennek minősítette és ítéletével visszaállította a Mabofit a tulajdonosi körbe, ezt pedig a Kúria is helyben hagyta.
Közben egy tavaly augusztusi kérelem után most rendelte el a Fővárosi Bíróság az EMFESZ felszámolását. A Gazdasag.hu hírportál szerint a bíró a TM-Line Felszámoló és Gazdasági Tanácsadó Zrt.-t nevezte ki felszámolónak. A hírre Góczi István, a cég ügyvezető igazgatója úgy reagált: az EMFESZ az életéért küzd. Mint az MTI-nek elmondta, tudtak róla, hogy vannak felszámolási eljárás kezdeményezések a cég ellen, de nem számítottak a döntésre. Hivatalos értesítést még nem kaptak az ítéletről, tegnap a társaság vezetői is a cégbírósági bejegyzésből értesültek a döntésről.
Az EMFESZ már kézhez kapta a Fővárosi Törvényszék végzését, amely felfüggesztette a Kúria által helyben hagyott, a cég eladását jogszerűtlennek nyilvánított ítéletet. Ez ellen ugyanis az EMFESZ panaszt tett az Alkotmánybíróságon, a panaszt pedig a törvényszék megalapozottnak tartotta.
A moszkvai ítélet itthon sokakat meglepett, ugyanis úgy tűnt, hogy ott átmegy az ügylet. Nagy kérdés, hogy ezt követően mi lesz a Mabofi következő lépése.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás